KÉK HÍREK
Damien Bendall a gyilkosság után maga hívta fel a rendőrséget. Akkor azt mondta, nem emlékszik rá, mi történt, később a bíróságon viszont elismerte bűnösségét.
KÉK HÍREK
Korábban baseball-ütővel is rátámadt a férfira, aki kiköltözni is csak akkor tudott, amikor a párja nem volt otthon. Aztán mégis belement egy utolsó találkozásba.
KÉK HÍREK
A férfi holttestét nem sokkal később egy szemétkupac alatt találták meg a nő házánál. Jade Janks azonban ártatlannak vallja magát.
KÉK HÍREK
Belevéste a saját mellkasába, hogy „sajnálom”, miután megerőszakolta és meggyilkolta a lányt.
KÉK HÍREK
A 90 éves Clint Hill, John F. Kennedy egykori testőre arról beszélt, hogy szerinte sok újdonság nem lesz a most közzétett iratokban.
KÉK HÍREK
A 39 éves férfi mindent alaposan kitervelt, kegyetlenül végzett válófélben lévő feleségével.
KÉK HÍREK
A kivégzés előtt azt mondta, minden nap próbált valami jót tenni azért, amiért elvett egy életet.
KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni milyen vita fajult el ennyire súlyosan, amelyben négyen meg is sérültek.
KÉK HÍREK
A 35 éves Jessica és a 27 éves Austin holttestét tinédzserek találták meg, amikor éppen a TikTokra készítettek videókat.
KÉK HÍREK
A borzalmas eset Mexikóban történt, a pár most gyilkosság és emberrablás miatt áll a bíróság előtt.
KÉK HÍREK
Ha egy sorozat van, amit ne hagyj ki idén, az ez legyen. A festői Itáliába repítenek minket az alkotók, most még több lesz a halott, mint az első évadban.
KÉK HÍREK
A 61 éves Flordelis dos Santos férjével rendkívül népszerű egyházat is alapított, 55 gyereket nevelt, sajátjaik mellett nagyrészt Brazília szegénynegyedeiből fogadták örökbe őket.
Népszerű
Ajánljuk