HÍREK
Tűz ütött ki a lakásában, a kiérkező tűzoltók találták meg az asszony holttestét. A barátok szerint évek óta bántalmazta őt a volt férje, akitől válása után is rettegett.
HÍREK
A szomszédok megdöbbentek a történtek miatt, és nem értik, mi vehette rá a férfit egy ekkora szörnyűség elkövetésére.
HÍREK
Nyilvánosságra hozták a videót, ami lebuktatta a rendőrök előtt a megölt japán nő volt férjét. A férfit hétfőn vették őrizetbe.
HÍREK
Kiderült, hogy az anya halálának ügyében az apját hallgatták ki gyanúsítottként. A fiú célja az volt, hogy társai ijedjenek meg.
HÍREK
A két gyerek összeszólalkozott az egyik megállóban Stuttgartban. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a 12 éves fiú életét.
HÍREK
A kisfiú szüleinek ügyvédje megkapta a gyanúsítás szövegét, ami F. János beismerő vallomásán alapszik. Lichy József szerint még végigolvasni is nehéz volt az iratot.
HÍREK
Három hónappal meghosszabbították a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatását.
HÍREK
Sz. Tamás ügyvédje szerint jól kijön a zárkatársaival, betartja a szabályokat, és tisztában van azzal, hogy mi vár rá a jövőben.
HÍREK
A másik két vádlott esetében súlyosítottak a bűncselekmény minősítésén. A meggyilkolt fiú apja az ítélet után azt mondta, mind a három vádlott azt kapta, amit megérdemelt.
HÍREK
Nem szabadulhat a százhalombattai sorozatgyilkos: újabb éveket tölt rács mögött Balogh Lajos. A 140-es IQ-val rendelkező szobafestő-mázolót életfogytiglant kapott négy nő kegyetlen megöléséért.
HÍREK
Az ablakon másztak be az idős asszonyhoz, majd amikor sikítozni kezdett a földre rántották, bántalmazták, megerőszakolták, majd magára hagyták.
HÍREK
A 36 éves férfi az elmemegfigyelőben az anyjának azt mondta, gyakran álmodik a megfojtott kislányáról.
HÍREK
A jogi képviselő szerint védence csak arról tudott, hogy hol van a holttest, de nem ő volt az elkövető.
HÍREK
A cseh rendőrség egy helybéli férfit gyanúsít a szlovák hajléktalan meggyilkolásával. Egyelőre nem közöltek több részletet a nyomozásról.
HÍREK
A Till Tamás meggyilkolásával vádolt férfit, anyósa szerint ártatlanul tartóztatták le. A rendőrséget ő vezette a holttesthez, de később visszavonta beismerő vallomását.
HÍREK
Ugyanarra hivatkoznak, amire korábban többen az ügyben. Ezzel helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság végzését.
Népszerű
Ajánljuk