Spronz Júlia a megölt japán édesanya ügyéről: Ez nem egy extrém eset volt, hanem egy rendszerhiba rendkívül szomorú eredménye
Múlt héten meghalt egy nő. Egy anya, egy elvált asszony. A halálát a rendőrség eleinte úgy kommunikálta, hogy ágyban dohányzás okozta. A bökkenő az volt, hogy a Budapesten élő japán nő soha életében nem dohányzott. Barátai, akik ismerték teljesen biztosak voltak benne, hogy a volt férje gyilkolta meg. Szerintük már korábban is többször bántalmazta, és fenyegetés is elhangzott, nem egyszer. Az asszony a rendőrséghez fordult, több alkalommal is. Hiába.
A Magyarországon élő külföldi anyák kezdeményezésére szombaton a Parlament elé vonulnak a nőjogi szervezetek és szimpatizánsaik, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy ami a múlt héten történt Budapest belvárosában, az nem egyedi eset, és a hatóságok mind a mai napig nem kezelik kellő érzékenységgel, alapossággal és hatékonysággal az ilyen ügyeket. Spronz Júliával, a Patent Egyesület jogászával beszélgettünk.
– Miért érzik úgy, hogy most van itt az ideje fellépni?.
– Az igazság az, hogy ez egy alulról jövő kezdeményezés. Ez a konkrét haláleset, ez egyrészt mérhetetlen felháborodást váltott ki a Magyarországon élő külföldi anyák csoportjában, illetve azok között, akik a nőt közvetlenül ismerték, szoros barátai és segítői voltak. Számos sorstársa is van a meghalt nőnek ebben a csoportban, aki hasonló tapasztalatokkal rendelkezik, és küzd a rendszerrel jelenleg is, továbbá mérhetetlenül sok Magyarországon élő magyar nő is jelezte, hogy hasonló nehézségekkel küzd. Tehát valójában nem a Patent Egyesület látta úgy, hogy itt az idő, hanem tényleg nagyon nagy nyomást kaptunk az érintettek részéről, hogy most már utcára kellene vonulni, hallatni a hangunkat, jelezni a nyilvánosság felé, hogy
A nők elleni erőszak esetköre, illetve azok a bűncselekmények, amik ide tartoznak, nem élveznek prioritást a rendőrség köreiben. Az ügyfeleink sok esetben be se jutnak a rendőrségig, mert már az objektumőr a kapuban visszafordítja őket.
– Próbáltak a rendőrséggel leülni, egyeztetni, ezeket a jelenségeket rendszerszinten eléjük tárni, szembesíteni őket, megoldást keresni ezekre a dolgokra?.
– Nekünk kapcsolatunk kizárólag a BRFK-val van, országos szinten semmilyen kapcsolódási szándékot nem észleltünk.
– Önök kezdeményeztek ilyet?
– Próbálkoztunk egy ideig, csak mivel állandóan lepattantunk, most már felhagytunk vele. A BRFK-val viszont van egy működő kapcsolatunk, tartottunk is képzéseket a rendőrség számára, de egyrészt nyilvánvaló, hogy az egyszeri képzés nem képzés, márpedig a rendőrség nem tudta azt finanszírozni, hogy folyamatos képzéseket tudjunk nyújtani a számukra, másrészt meg stratégiai leüléseink nem voltak valójában. Viszont amióta ez az ügy a nyilvánosság elé került, én vártam volna megkeresést a Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről, különösen azért, mert vannak kapcsolataink. Pályáztunk is az Európai Unióhoz egy olyan projekttel, ami arról szólt volna, hogy dolgozzunk ki a rendőrséggel együtt a nemi erőszak áldozatai számára követendő protokollt, mert úgy tűnik, hogy nincsen ilyen a rendőrségen, de azt sajnos nem nyertük meg.
– Most kijött egy bocsánatkérés a rendőrségtől, de ott csak arról volt szó, hogy megígérték, nem így fognak kommunikálni. Arra nem tettek ígéretet, hogy ezeket az ügyeket alaposabban fogják vizsgálni.
– Én is úgy láttam, hogy a bocsánatkérés annak szólt, hogy a BRFK közösségi média felületén valaki vagy valakik valóban bicskanyitogató stílusban, lekezelően és felháborítóan reagálták le a hozzászólásokat. De ez egy marginális kérdés ahhoz képest, hogy milyen problémák vannak, milyen problémák vetültek fel.
Mindenesetre arra tettek ígéretet a keddi sajtótájékoztatón, hogy ki fogják vizsgálni, hogy hogyan lehetséges, hogy ez a feljelentés még a nyomozásig sem jutott el, hanem azon nyomban kikukázták. Én azonban akkor lennék megnyugodva igazából – illetve azt hiszem, hogy nőszervezeti szinten is ezt mondhatom –, ha ezeket a kivizsgálásokat, a problémák feltárását és a reformokat egyesült erővel csinálnánk. Nem feltétlenül a Patent Egyesület bevonásával, de bármely olyan szervezettel, amelyik a nők elleni erőszak témájával több évtizede foglalkozik, és ezen a területen nevet szerzett. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy valóban fellélegezzünk, hogy itt nem csak szavak szintjén, de ténylegesen is van akarat arra, hogy a hibákat feltárják, és reformokat vezessenek be.
– Nem lenne ideje ezeknek a jogvédő szervezeteknek egy közös platformot létrehozni és úgy kezdeményezni az ORFK-nál egy egyeztetést?
– Az a helyzet, hogy mi eddig is közös platformon kerestük meg ezeket a szerveket. A NANE-val és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséggel karöltve fordultunk oda a korábbiakban. Igaz, hogy már egy ideje nem, de nekünk ez nem okoz problémát, mert azért elég jó a sisterhood ezen a téren. De azért az felmerül bennem, mogy miért nekünk kell proaktívnak lenni?
Itt vannak ezek a totálisan alulfinanszírozott, egzisztenciálisan instabil és halálra dolgoztatott szervezetek. Nem sajnáltatni akarom magunkat, hanem a napi valóságunkat írom le. Próbáljuk erőnkön felül ezt a rengeteg családon belüli erőszak áldozatot segíteni, és akkor miért velünk szemben elvárás, hogy mi kezdeményezzünk mindig? Nem volt olyan lehetőség, amivel ne éltünk volna, amit kaptunk ilyen szinten. Tehát ahányszor, például az Igazságügyi Minisztérium kiküldött egy javaslatot észrevételezni, mi beküldtük az észrevételeinket. Nem hagytunk ki lehetőségeket, csak azokat nem vették soha figyelembe. Mondok jó példát is. Amikor 2007 körül revideálták az ORFK utasítást, a családon belüli erőszak kezeléséről. Azt a módosítást együtt a rendőrséggel készítettük elő, mert kaptunk erre felkérést. Majd amikor 2018-ban módosították, az már a fejünk fölött zajlott.
Igazából mi nem olyan civil szervezet vagyunk, aki csak fújol mindenre, és kritizálja a rendszert. Örömmel megyünk bármikor együtt dolgozni, segíteni, mert az a célunk, hogy valóban javulás történjen, pozitív irányba változzanak a dolgok, így az elmúlt időszakból nagyon nehéz lenne felidéznem bármi olyan lehetőséget is, amivel mi ne éltünk volna.
– Az elmúlt években érzékelhető-e az esetszámban változás, stagnáló vagy rosszabbodó helyzet? És egyáltalán a társadalmi megítélés terén érzékelnek-e változást?
– Jó, hogy hozzátette ezt az utóbbit, mert egyébként azt mondtam volna, hogy nem. Viszont
30 éve ezen a területen dolgozom, itt nem tudott olyan történni az elmúlt három évtizedben a családon belüli erőszak témájában, amit ne követtem volna közelről figyelemmel, ezért bátran állíthatom, hogy egyértelmű javulás ott érhető tetten, hogy a társadalom sokkal érzékenyebb, lényegesen tudatosabb, sokkal kevésbé elítélő, áldozathibáztató, összehasonlíthatatlanul nagyobb tudás áll az emberek rendelkezésére ebben a témában. Például maguk az érintettek is egyre sokkal hamarabb észlelik a helyzetüket, beazonosítják, nevet adnak neki, tudják, hogy hova forduljanak, tudják, hogy miket kell csinálni. Ezen a téren van előrelépés, viszont az állami ellátórendszerben én ezt a progressziót nem látom. És ez én szerintem, amennyire tudom, látszik is az esetszámban is.
– Azt gondolná az ember, ha jogtudatosabbá válnak az áldozatok vagy a potenciális áldozatok, akkor az önmagában csökkentheti az esetszámot.
– Vagy növelheti az esetszámot. Például a büntetőügyek vagy a családjogi perek számát. Nyilván, ha valaki tudja, hogy őt bántalmazás érte, és nem azon pörög, hogy ez nem is az volt, hanem csak én provokáltam ki, és teljesen jogos dolog történt velem, akkor természetes, hogy többen fordulnak a rendőrséghez segítségért. Illetve
De nekem nincsen rálátásom ilyen statisztikákra, viszont amiket ismerek, amiket láttam, ott nem látok komoly változásokat az évek előrehaladtával. Sőt, például a távoltartások száma kifejezetten csökkent az évek során, ami szerintem azt mutatja, hogy kiábrándultak belőle az emberek, főképpen a nők.
– A másik nagyon fontos szerepet betöltő hatóság az ilyen erőszaktörténetekben a gyámhatóság. A legkiszolgáltatottabb áldozatok pedig a gyermekek. A gyámhatóságoknak a hozzáállásában sincsen elmozdulás, a velük való együttműködésük sem mutat semmilyen elmozdulást az elmúlt években?
– Nem mondhatom. Az elmúlt években a gyámhatóságtól viszonylag sok feladatot elvettek, és áttettek a bíróságokhoz vagy más szervekhez.
Ez a változás, amit 2020 óta tapasztalunk. Azt is el kell mondanom, hogy bizonyos területeken, ami korábban a gyámhatósághoz tartozott, és most már nem, ott viszont az a tapasztalat, hogy korábban, amíg a gyámhatóság kezelte ezeket a témákat, sokkal emberségesebb, sokkal igazságosabb döntések születtek, mint most. De azt én nem látom, hogy meglenne a tudás a gyámhatóságokban, hogy például azonosítsanak egy párkapcsolati erőszakot, akkor is, ha nincsenek külsérelmi nyomok, és ennek jelentőséget tulajdonítsanak. Ez egyáltalán nem számít.
Ez rendkívül ártalmas, mert nem disztingvál az erőszak áldozata és elkövetője között. Mind a kettőt ugyanarra a felelősségi szintre helyezi, és mivel a problémát nem fogják meg a lényegénél, nem a valóságot tükrözik vissza, ezért nem is hoznak igazságos döntéseket, végképp nem olyat, ami reflektálna a valós problémára.
