SZTÁRVILÁG
Kátya zenész barátja szerint Tompos Kátya már 2018-ban rövid időre az onkológiára került, de akkor még senki sem sejtette, hogy hat évvel később bekövetkezik a tragédia.
SZTÁRVILÁG
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
SZTÁRVILÁG
Március 22-én fogták el, ma adták ki a közleményt. A férfi álnevet használt Magyarországon, de a rendőrök a nyomára bukkantak.
SZTÁRVILÁG
Miután K. Andrást elítélték, 15 év után, 2021-ben szabadulhatott. Ezek után nővéréhez költözött, akivel rendszeresen vitatkoztak, 2022. március 28-án éjjel pedig annyira eldurvult az egyik vita, hogy K. András két kézzel torkon ragadta a testvérét, majd szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy megöli.
SZTÁRVILÁG
David Fincher legújabb filmje nagyon hasít a Netflixen. Michael Fassbender az érzelemmentes, névtelen gyilkos szerepében brillírozik, miközben könnyeden bemutatja a nézőknek a munkáját.
SZTÁRVILÁG
Pénteken holtan találták a 40 éves lőfegyveroktatót, Robert Cardot, akit azzal gyanúsítanak, hogy szerdán megölt 18 embert a maine-i Lewiston városban.
SZTÁRVILÁG
Danelo Souza Cavalcante teljesen megváltoztatta a külsejét, ezért tudott ennyi ideig elmenekülni a rendőrség elől.
SZTÁRVILÁG
Az elsőfilmes Carlos Alonso Ojea ügyesen összerakta ezt a könnyed kis másfél órás rettegést? Új klasszikus született volna? Az európiai horror megmutatja Hollywoodnak hogyan kell ezt csinálni?
SZTÁRVILÁG
T. Róbert a gyanú szerint brutálisan végzett a 27 éves barátnőjével július közepén. Az ügyvédje azt mondta: a férfi sajnálja, amit tett, ahogy a lány családját is.
SZTÁRVILÁG
52 évig volt börtönben Leslie Van Houten, aki 1969-ben egy Los Angeles-i házaspár meggyilkolásában vett részt. A Manson-klán tagja 73 évesen lesz szabad ismét.
SZTÁRVILÁG
Miután se lecsukni, se elmegyógyintézetbe zárni sem tudták Isszei Szagavát, elengedték, és ezután előadásokat tartott, könyveket írt a gyilkosságról, sőt, még étteremkritikákat is publikált.
SZTÁRVILÁG
A szakértők szerint lehet, hogy a kétgyerekes édesanyát megerőszakolták, most ezt is vizsgálja a rendőrség.
SZTÁRVILÁG
Megismerheted például a Hasfelmetsző Nagymamaként ismert orosz asszony és a több száz csecsemő életét kioltó dadus történetét is.
SZTÁRVILÁG
A háttérben felsejlik egy titokzatos szekta, eltűnt emberek és egy laktanya előtti randalírozás is.
Népszerű
Ajánljuk