HÍREK
Nem az első intézmény ez, ahova nem engedik be az ellenzéki EP-képviselőt. Fülöp Attila előtt helyettese is nehezményezte, hogy Magyar be akar jutni a gyerekotthonokba.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormány mindent elkövet, hogy a nyilvánosság ne értesülhessen a gyermekvédelemben uralkodó áldatlan, embertelen állapotokról. Nem akarják, hogy az emberek értesülhessenek arról, hogy például a 22 férőhelyes nyírszőlősi otthonban majd 40 gyereket gondoznak.
HÍREK
A gyermekvédelmi szakember szerint ha megjelenik a pénz vagy ellentételezés, akkor felmerül az emberkereskedelem. De az áldozatok szinte soha nem mennek be a rendőrségre, a nevelők pedig gyakran azt érzik, tehetetlenek. A Lakatos Márk elleni vádak kapcsán beszélgettünk.
HÍREK
Az intézmény vezetője egy autista gyereket bántalmazhatott fizikailag, a gyerekvédelmi főigazgatóság a kivizsgálás idejére felfüggesztette.
HÍREK
A háttérben a kifogástalan életvitel ellenőrzésével kapcsolatos követelmények állnak. A távozások miatt két vidéki otthonban biztosan nem tudják biztosítani a gyerekek ellátását.
HÍREK
Olyan tesztről van szó, amilyet például a fegyveres rendvédelmi dolgozók esetében is alkalmaznak.
HÍREK
Szerintük a gyónási titokra vonatkozó rész eddig is kellően szigorú volt a törvényben, nincs szükség további szigorításra e téren.
HÍREK
A volt miniszter szerint az LMBTQ-lobbi is felsejlik a támadása mögött. A tényfeltáró portál szerint a lelkész folyamatosan küzd, hogy pozícióit megtarthassa.
HÍREK
Pop Mert szerint V. János egyfajta apapótlék volt, nem gondolták volna, hogy ennyire veszélyes lehet. A Népszavának arról is beszélt, hogy K. Endre kegyelmi ügye megdöbbentette.
HÍREK
A pedagógiai asszisztensről korábban kiderült, hogy egy önkormányzati tisztviselő fia. Korábban is érkezett róla panasz, de elbocsátás helyett csak áthelyezték.
HÍREK
Csak annak tárgya maradt meg. Elkezdődött a gyermekotthonban történtek kivizsgálásgálására alakult fővárosi bizottság munkája.
HÍREK
Nem akart válaszolni arra, hogy tényleg presbiterré választották-e K. Endrét, a gyerekotthon elítélt igazgató-helyettesét, ahogy arra sem, miért nem foglalt eddig állást.
HÍREK
A párt egyik tisztségviselője az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője volt. A vizsgálatot az önkormányzat rendelte el.
HÍREK
Előállt egy minden eddiginél korábbi áldozat. Mint mondja, az otthonban már a 90-es évek elején mindenki tudta, hogy „János bácsival vigyázni kell, mert buzi”.
HÍREK
A volt államfő szerint az ügyben mindhárom állítás valótlan, hazug kijelentés, az ellenzéki párt állítása pedig rágalmazás, amivel belegázoltak testvére becsületébe.
HÍREK
A Demokratikus Koalíció szerint a miniszterelnök azután javasolta Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozatára a bicskei otthon vezetőjét, hogy már tudni lehetett a vele kapcsolatos aggályokról.
HÍREK
Ennyi nem elég! volt a megmozdulás címe. A vonulást az Országos Közös Akarat közössége szervezte. Fotósunk a helyszínen járt.
Népszerű
Ajánljuk