KULT
Ha fogalmad sincs, mi az a zene, amit a kamasz gyereked hallgat, olvasd el a cikket! Utána talán ismerősek lesznek a szobából kiszűrődő dallamok.
KULT
Amikor valaki randizni kezd egy olyan partnerrel, akinek az előző kapcsolatából gyereke született, gyakran fel sem méri, hogy milyen nagy fába vágta a fejszéjét. Sajnos a szerelem nem old meg mindent.
KULT
A 44 éves focilegendát többször is lefotózták, amint szájra puszit ad a kislányának. Ebből mindig hatalmas vita keletkezik.
KULT
'Én is kaptam néhány atyai pofont, aztán mégis ember lett belőlem.' Azt hiszem, ez ma a magyarországi gyereknevelés egyik közmegegyezéses alapmondata. Beszéljünk egy kicsit róla.
KULT
A hódmezővásárhelyi polgármester elmondása szerint mindig is határozott szülő volt, és elvárta a fegyelmet gyerekeitől.
KULT
‘Nem öltöztetem tütübe és nem adok neki Barbie-babát, de nem szidom le vagy bonyolódom hosszas beszélgetésekbe’ – mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus. Szerinte a gendersemleges nevelésnél ma jóval nagyobb ‘parákkal’ kell szembenéznie egy szülőnek: például a pornóval és a dizájner-drogokkal.
KULT
Fontos téma szülőknek: lehet-e egy kisfiú gazdasszony az oviban vagy ez a kislányok kizárólagos joga?
KULT
És ezért kapott dührohamokat. A 30 éves brit anya szerint az iskola tehet mindenről, mert nem volt támogató a gyerekével.
KULT
A nő szégyelli, de vállalja, hogy nagyobbik fiához nem úgy kötődik, mint a kicsihez. Lett is nagy botrány.
KULT
Jaj nekünk, akik ma gyermeket merünk nevelni! Minden napra jut egy szakértő, egy kutatás, ami szerint rosszul csináljuk, elrontjuk, érzelmileg halott, viselkedészavaros, tanulásra, együttérzésre, önkifejezésre, tiszteletre képtelen nemzedéket nevelünk.
KULT
Örök kérdés: hagyjuk-e a gyereket hisztizni? Tényleg megérdemled a sorsod, ha hagyod, vagy ahogy változik a világ, úgy változik a gyereknevelés is?
KULT
A Brit Egészségügyi Szervezet szerint a probléma nagyon is valós, az apák 8-11 százaléka szenved tőle.
Népszerű
Ajánljuk