SZTÁRVILÁG
Lujza, Keve és Zalán vasárnap édesanyjukkal egy képzőművészeti kiállításon jártak a Bálnában. A gyerekek szemmel láthatóan érdeklődve figyelték az alkotásokat.
SZTÁRVILÁG
17 éves fiuk az U18-as vízilabda válogatott egyik játékosa, 15 éves lányuk pedig balerinának tanul. A modell mindenben támogatja őket.
SZTÁRVILÁG
A Tisza Párt elnöke szerint az önkéntesek munkája nélkül sehol nem állna a védekezés. Hiányolta a 12 ezer önkéntes tartalékost is.
SZTÁRVILÁG
A hatóságok szerint tragikus baleset történt. A homoktömeg által elsodort két gyerek után mintegy 40 percen át kutattak.
SZTÁRVILÁG
A kicsik inkább úgy tettek, mintha aludnának, miközben anyjuk a földön fekve próbált védekezni. A nő csak hajnalban tudott kiszökni, amikor a támadó elaludt.
SZTÁRVILÁG
A táborozó gyerekek szülei először ételmérgezésre gyanakodtak, de az RTL Híradójának riportjából kiderült, hogy a járványt calicivírus okozta.
SZTÁRVILÁG
Stohl András nemcsak az egyik legismertebb magyar színész, de ötgyerekes édesapa is. Most apaként és színészként nyilatkozott egyszerre.
SZTÁRVILÁG
Nemcsak Budapesten, hanem a tatabányai kórházban is megadta magát a klímaberendezés. Ott állítólag egy darab ventillátorral próbálják megoldani a helyzetet.
SZTÁRVILÁG
Hétfőn orosz rakétatámadás érte a kijevi Okhmatdyt gyermekklinikát, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa egyik legfontosabb gyermekkórházaként említett.
SZTÁRVILÁG
Helmut Brandstatter osztrák európai parlamenti képviselő erősen fogalmazott Orbánnal kapcsolatban. A legfrissebb hírek szerint már 31 ember vesztette életét a Kijevet, Krivij Riht és Pokrovszkot ért rakétatámadásokban.
SZTÁRVILÁG
Bár a támadásban négy gyerek vett részt, életkoruk miatt – mindannyian tízévesek – csak egyvalakit vonhatnak felelősségre.
SZTÁRVILÁG
A portugál játékos örömmel teljesítette a gyerekek kívánságát, bár a közvetítés szerint a meccs második megszakításakor már rajta is látszott, hogy inkább focizna a szelfik helyett.
SZTÁRVILÁG
Két gyerek is beszaladt a pályára kb. 10 perc különbséggel. Mindketten a portugálok sztárjával, Cristiano Ronaldóval akartak szelfit készíteni.
SZTÁRVILÁG
A művelődési ház jelenlegi igazgatója Szekszárd fideszes polgármesterjelöltje, aki az ügyben eddig nem nyilatkozott.
SZTÁRVILÁG
A Momentum először egy cicával próbálkozott, amit gyorsan leszedtek a közterület-felügyelők. Ezután a szülők is beszálltak a háborús plakát elleni háborúba.
SZTÁRVILÁG
A pedofil nagypapa az élettársával Svájcba szökött, ahol saját ingatlannal és állampolgársággal is rendelkezik. Egyelőre nem adják át Magyarországnak a vádlottat.
SZTÁRVILÁG
Az Új-Delhiben található gyermekkórházban 12 csecsemőt ápoltak. A robbanást bizonyára egy oxigénpalack okozta.
Népszerű
Ajánljuk