JÖVŐ
A legjobb videókat közönségszavazásra bocsátják majd, és a legtöbb szavazatot gyűjtő pályamű nyeri el a fődíjat.
JÖVŐ
Több mint 225 ezer gyermek táborozik az idei vakáció alatt, a Táborfigyelő.hu vezetője szerint legalább ezer lehetőség közül választhattak a családok.
JÖVŐ
A Neuralink egyik felsővezetője, Shivon Zilis 2021 novemberében adott életet a kicsiknek. Velük együtt Musknak már 9 gyereke van összesen.
JÖVŐ
Dézsi Csaba András a Győrkőcfesztivál nyitóünnepségén adta át szimbolikusan a város kulcsát a kicsiknek.
JÖVŐ
A mérkőzés eredetileg zárt kapus lett volna, de az MLSZ a szabályok adta lehetőségekkel élve 30 ezer 14 év alatti gyereket hívott meg a rasszizmus miatt kitiltott szurkolók helyére.
JÖVŐ
Egy másodikos osztály gyereknapi kívánsága volt, hogy jobban megismerhessék a rendőrök munkáját. Végül ők is részesei lehettek a bemutató egyes részeinek.
JÖVŐ
A véreredmények szerint a most terjedő májgyulladást nem az eddig ismert hepatitisz A, B, C, D és E vírusok okozzák. A szakemberek szerint akár a koronavírus-fertőzéshez is lehet köze.
JÖVŐ
Jáger Mónika kisfia, Alexander élete első hónapjaiban két agyvérzésen esett át. A fiatal anyuka azt tapasztalta, hogy az államra nem igazán számíthat, ezért létrehozta a Higgy Bennem Programot.
JÖVŐ
Szerinte az ő dolga, hogy leszámoljon az illúziókkal, amelyeket a gyerekek a meztelenségről és a szexről gondolnak.
JÖVŐ
Az Egyesült Államokban és több európai országban is emelkedik az esetek száma. A kórokozó pedig nem a legyengült, hanem az egészséges gyerekeket támadja.
JÖVŐ
A BBC olyan ukrán családokról készített helyszíni riportot, akiknek gyermekeit megölték, vagy súlyos sérüléseket szenvedtek.
JÖVŐ
Meséltek arról, milyennek látják az elhagyni készült szülővárosukat, és elmondták, azt akarják, hogy az egész világon béke legyen.
Népszerű
Ajánljuk