SZTÁRVILÁG
A szörnyű tragédia a vonat személyzetét is nagyon megrázta, ezért a MÁV pszichológiai segítséget biztosít számukra.
SZTÁRVILÁG
Egy boldog családi képet osztott meg a rapper a közösségi oldalán. A jelek szerint a válás után rendeződött a szülők viszonya.
SZTÁRVILÁG
A két rendőr szolgálatteljesítés közben, közúti közlekedési baleset következtében vesztette életét tíz éve. Emlékét ma is őrzik, egyikük kisfia pedig apja nyomdokaiba szeretne majd lépni.
SZTÁRVILÁG
A két gyerek összeszólalkozott az egyik megállóban Stuttgartban. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a 12 éves fiú életét.
SZTÁRVILÁG
Információjuk szerint olyan országba vitte a gyereket, amelyikkel nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak.
SZTÁRVILÁG
Megmenthették volna a kisfiú életét az ügyészek szerint, ha mentőt hívnak. Vádat emeltek a nevelőszülők ellen.
SZTÁRVILÁG
A Back to Black egykori énekese azt is elárulta, hogy milyen kavarodást okozott számára a mesterséges intelligencia.
SZTÁRVILÁG
Őszintén beszélt az anyaság öröméről és nehézségeiről Axente Vanessa. Elárulta, minden segítséget el kell fogadnia.
SZTÁRVILÁG
Amikor szakítottak, az énekesnő csak futólag jegyezte meg, hogy terhes. Utána két évig hozzá sem szólt a színészhez.
SZTÁRVILÁG
Pély Barna és felesége első gyermeküket várják. Az énekes most először mesélt arról, hogyan értesült az örömhírről, és mit jelent számára az apaság.
SZTÁRVILÁG
A főigazgató szerint a szülőknek nem kell nyugtalankodniuk az eset kapcsán, mert az összes többi légúti megbetegedés a szokásos módon zajlik az országban.
SZTÁRVILÁG
Az anya és a gyerek nem a kijelölt gyalogátkelőn mentek át az úton, a sofőr pedig már nem tudta elkerülni a tragédiát.
SZTÁRVILÁG
Először megfutamította a bűnözőt a kisfiú. Aztán neki hála még az utcában el is tudták kapni a gazfickót.
SZTÁRVILÁG
A politikus a Facebook-oldalán jelentette be az örömhírt. Egy kedves fotót is megosztott a kicsiről.
Népszerű
Ajánljuk