HÍREK
A volt pénzügyminiszter 83 éves volt. 1956 után börtönben is ült, 10 hónap múlva szabadult. 1990. december 20. és 1993. február 11. között pénzügyminiszter az Antall-kormányban, 2001-től 2007-ig az általa alapított Centrum Párt elnöke volt. 1993-tól a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem docense volt. 1980-ban jelent meg A jövedelemelosztás, költségvetés, gazdasági folyamatok című könyve, 1987-ben pedig A személyi jövedelemadó Magyarországon című munka szerkesztője volt.
HÍREK
Mihályi Győző a József Attila Színház társulatának több mint 20 éven át volt elismert művésze, emellett hosszú évtizedeken át a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) elnökségi tagja, majd elnöke volt.
HÍREK
A 76 éves sportszakember márciusban közölte, hogy gyógyíthatatlan hasnyálmirigyrákban szenved. Többek között Wayne Rooney és David Beckham pályafutását is ő egyengette.
HÍREK
A francia színészlegenda 88 éves volt. 2019-es agyvérzése óta folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött.
HÍREK
1998-ban az ő garázsát használták a Google alapítói, ahol egy keresőmotor fejlesztésén dolgoztak. A YouTube vezérigazgatója lett.
HÍREK
Az ATV-s beszélgetésben látható volt, hogy a rádiós nem egészséges. Ugyanakkor fanyar, ironikus humorát nem vesztette el.
HÍREK
Balázsék kiemelik Lali királyvidámságát, és hogy milyen sokat inspirálódtak a nagy előd és egyben konkurens rádióstól.
HÍREK
A Bumeráng egykori műsorvezetője, az ország Lali királya 77 éves volt. Régóta küzdött súlyos betegséggel.
HÍREK
Fehér ruhában kísérték utolsó útjára szerettei Lakatos Ticiánt. A Love Island sztárja múlt hétfőn hunyt el.
HÍREK
Lányán kívül kollégái, barátai is megemlékeztek az évfordulón a színészről. Havas Henrik nem is tud úgy gondolni a „Kicsihuszárra”, mint aki már nincs közöttünk.
HÍREK
A 25 éves valóságshow-hőst fehér ruhában kísérik utolsó útjára szerdán. Múlt héten halt meg szívbetegségben.
HÍREK
Hailey Merkt 31 éves volt. Az amerikai valóságshow egyik szereplője 2017-ben tűnt fel a műsorban.
Népszerű
Ajánljuk