KULT
A szinkrondirektor több mint 720 film magyar változatán dolgozott több mint 30 éves pályafutása során, amik között akadt több igazi klasszikus is.
KULT
A volt amerikaifutballista és filmsztár felesége és annak új párja meggyilkolásának gyanúja miatt lett ismert, amiért azonban sosem ítélték el. Más ügyben azonban börtönbe került. 76 éves volt.
KULT
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.
KULT
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.
KULT
A hazai blueszene megkerülhetetlen alakja, számos film és színdarab emlékezetes szereplője 58 éves volt.
KULT
Felesége mentőt hívott, de a gyorsan kiérkező segítség sem tudta megmenteni az életét. Hajnal öt órakor ment el.
KULT
Hétfőn ítéletidő volt Lengyelországban. A Tátra legmagasabb részein a szél elérte a 155 km/órás sebességet.
KULT
A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt.
KULT
82 éves korában hétfőn hunyt el Fritz Wepper német színész, akinek legismertebb szerepe a Derrick sorozat Harry Klein nyomozója volt. A színészt három éve daganatos betegséggel diagnosztizálták.
KULT
A magyar és nemzetközi kortárs zene kiemelkedő alakját türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
KULT
A román irodalomtörténész, akadémikus és volt liberális politikus az utolsó pillanatig aktív tagja volt a romániai irodalmi- és közéletnek. A Romániai Írószövetség elnöke 85 éves volt.
KULT
Óriási lelkierővel és méltósággal viselte betegségét a második Gyurcsány-kormány önkormányzatokért és a sportért felelős minisztere. A lánya szerint azt mondogatta: a megpróbáltatások ellenére Isten a tenyerén hord és szeret.
KULT
71 éves volt az ELTE Esztétika Tanszékének korábbi vezetője. A halálhírt Janisch Attila rendező közölte a közösségi oldalán.
KULT
Újabb és újabb emlékek tolulnak még mindig fel, nehéz feldolgoznia, ami történt. Noha, ismerve a színész állapotát fel volt készülve, hogy ez történhet.
Népszerű
Ajánljuk