hirdetés
A világ legnagyobb, kéttonnás csokiszeletét készítette el a Snickers
Guiness-rekordot döntött a gigászi méretű édesség.



A tanárnő, aki különleges mesevilágot alkot gyerekekkel, gyerekeknek
Hollenczerné Balogh Ilona tanítványai kérésére tanulta meg a gyöngyfűzés technikáját, amit ezután sok-sok iskolással szerettetett meg. Szakköre egyre népszerűbb lett, Guinness-rekordok és óriási, 24 órás versenyek születtek belőle.




Elképesztő: 11 évesen már 50 amerikai államban lefutott egy félmaratont a kisfiú
Már 6 évesen eldöntötte, hogy ezzel akar bekerülni a Guiness-rekordok könyvébe, és alig öt év alatt teljesítette is a célját.



Gyerekként egy nagy vár megépítéséről álmodott, felnőttként létrehozta a világon egyedülálló Várparkot
Alekszi Zoltán makettjei kétszer is Guinness Rekorderek lettek, idén pedig még egy Árpád-kori tematikájú skanzent is készített.



Íme a világ legnagyobb sövénylabirintusa, mire innen kitalálsz, lemegy a nap
Elképesztően néz ki felülnézetből.



Még mindig dolgozik a világ legidősebb repülőgép-szerelője, pedig 92 éves
Azriel Blackman 75 éve dolgozik, több, mint 50 repülőgépfajtával volt dolga. A mai napig hajnalban már kint van a hangárban.



80 éves a világ legidősebb Down-szindrómása
21 évet jósoltak neki, már túl van a 80-on. Imádja a lóversenyt, de nem veti meg a sznúkert és a darts-ot sem.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!