KÉK HÍREK
Eddig mintegy 30 ezer embert evakuáltak. A 9 kilométer hosszan húzódó tűz a hatóságok szerint „rendkívüli körülmények között tombol”.
KÉK HÍREK
Olaszország déli részén nem elképzelhetetlen ezekben a napokban az 50 Celsius-fok közeli forróság sem. Ilyen meleget még soha nem mértek a kontinensen.
KÉK HÍREK
Az egyik ír fiú részegen eleshetett, majd szívbeteg barátja az első fiú halálhíre miatt zaklathatta fel magát. A görög rendőrség nyomoz az ügyben.
KÉK HÍREK
A hajó zárt alsó részében utaztak a gyerekek, ők valószínűleg mindannyian meghaltak a hajószerencsétlenségben. Görögországban a tragédia miatt háromnapos nemzeti gyászt hirdettek.
KÉK HÍREK
A 26 éves brit turista nem élte túl a villámcsapást. Nem sokkal a kórházba szállítás után halt meg.
KÉK HÍREK
Jannisz Varufakisz és támogatói éppen vacsoráztak, amikor kiszúrta magának egy nagyobb társaság. Szerinte felbérelték őket.
KÉK HÍREK
A hat vizsgált országban a megkérdezettek több mint fele komoly kockázatot lát arra, hogy a következő hónapokban pénzügyi helyzete bizonytalanná válik, 80 százalékuk már most is nehéz pénzügyi döntésekre kényszerült.
KÉK HÍREK
O. Fruzsina közel egy évig bujkált a hatóságok elől, végül fejvadászok segítségével sikerült elkapni.
KÉK HÍREK
Vlagyimir Putyin jobbkezének feleségét nem különösebben hatotta meg, hogy országa több mint száz napja áll háborúban Ukrajnával, legalábbis erre utalnak az Instagramra feltöltött friss videói.
KÉK HÍREK
A táncművész az elmúlt két hónap során többek között Görögországban is nyaralt, hogy kipihenje fáradalmait.
KÉK HÍREK
A műemlékek kivilágítása, a klímaberendezések tudatos használata, az autók sebességének csökkentése, vagy a nyakkendő viselése is visszafoghatja az energiafogyasztást.
KÉK HÍREK
Ugyanaz a tengerpart, ugyanaz a bikini, ugyanaz a napszemüveg minden évben. Liptai Claudia nyári fotóin csak egyvalami változik.
KÉK HÍREK
A férfi azonnal meghalt, még a biztonsági előírások előtt kiszállt a járműből. A rendőrség letartóztatta a pilótát. Figyelem, felkavaró tartalom!
Népszerű
Ajánljuk