SZEMPONT
Miközben egy eldugult csatorna miatt magzatkárosító oldószer került a gödi Samsung-gyár által is használt kommunális szennyvízcsatornába, és bírósági ítélet van arról, hogy le kell állniuk, minden megy tovább.
SZEMPONT
Miközben két év alatt 88 tonna magzatkárosító anyag került a levegőbe, a gyár újabb 43 ezer négyzetméternyi bővítésre kapott engedélyt. A DK követeli, hogy a kormány azonnal állítsa le az új akkumulátorgyárak építését, és vizsgálják át a már működőket.
SZEMPONT
Az akkugyártáshoz használt magzatkárosító oldószert talált a Greenpeace gödi kommunális szennyvízben
A környezetvédelmi szervezet szerint ez már a sokadik olyan eset, amikor az ember egészségére nézve veszélyes méreg került a környezetbe.
SZEMPONT
Az NMP nevű szert a gyár melletti területen lévő vízből mutatták ki. A Greenpeace és a helyi civilek is azt akarják elérni, hogy a hatóságok derítsék ki, honnan került a káros anyag a környezetbe.
SZEMPONT
Az utcáról az látszott, hogy a gyár területén a dolgozók egy részét kiterelték az egyik üzemcsarnokból. Az udvaron akkumulátoros dobozok voltak körbevéve tűzoltó palackokkal és egy mentőautó is a helyszínre érkezett.
SZEMPONT
Fejleszt és bővít a Samsung a Pest megyei településen. A dél-koreai sajtó beszámol a magyarországi helyzetről, kiemelve, hogy Ázsiából érkezhetnek vendégmunkások a gyárba.
SZEMPONT
Kammerer Zoltán szerint a rendőrség dolga kideríteni, hogy környezetkárosítás történt-e, vagy rémhírekkel riogatnak az oknyomozó újságírók.
SZEMPONT
A debreceni akkumulátorgyárban is ugyanezt az anyagot akarják használni, de Komáromban és Iváncsán is ezt használják. A Greenpeace vegyianyag-szakértője szerint úgy tűnik, mintha ezek az üzemek teljesen kontroll nélkül szennyezhetnék a környezetüket.
SZEMPONT
Csak néhány példa: a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó N-metil-2-pirrolidonból 2019 és 2022 között 88 tonna került a levegőbe, A nikkel és a kobalt koncentrációja a határértékek tíz- és hússzorosa volt.
SZEMPONT
A környezetvédelmi felülvizsgálat eredménye miatt a gyár napi nyolc órával kevesebbet működhet.
SZEMPONT
Az idős házaspár is a temetőből tartott hazafelé. A sofőr még a szabad jelzésen haladt át, ott azonban súlyos hibát vétett.
SZEMPONT
A 90 éves férfit és 83 éves feleségét a baleset előtt egy szemtanú próbálta meg rávenni, hogy szálljanak ki, az idős férfi azonban azt mondta, hogy mindjárt beindul az autó. A segíteni próbáló középkorú nő sokkot kapott a tragédiától.
SZEMPONT
Az online közvetített ülésen a Göd-Ért Egyesület Samsung-gyárral kapcsolatos kérdéseiből egyre sem érkezett válasz. Az egyik önkormányzati képviselő szerint ráadásul szabálytalanul tartották online a közmeghallgatást.
SZEMPONT
A Fidesz támogatásával polgármesternek választott Kammerer Zoltánt Mészáros Lőrinc cégéről faggatták volna, ő azonban válasz helyett szó szerint eltolta a biciklit.
SZEMPONT
Az igazgató szerint nincs szó krízishelyzetről, akár hosszú távon is elfogadható megoldás lehet számukra a konténer.
SZEMPONT
Létrehoztak egy telefonszámot, amelyen maximum 3 percben tudják a helyiek felmondani a véleményüket egy üzenetrögzítőre. Az így beérkezett kérdésekre megírt válaszokat egy Youtube-csatornán fogják beolvasni.
SZEMPONT
Kammerer Zoltán nem szeretett volna válaszolni a legkényesebb kérdésekre, így arra sem, korábban polgármesterként engedélyezte-e volna a beruházást.
Népszerű
Ajánljuk