SZEMPONT
A diákok számítottak rá, hogy újra a számítógép előtt kell tanulniuk, többségüknek ez nem is akkora érvágás, de azért lenne még mit változtatni szerintük a digitális oktatáson.
SZEMPONT
A pedagógusok karanténba kerültek, jövő hétfőtől határozatlan ideig digitális oktatás lesz az intézményben.
SZEMPONT
Az oktatás alapja a megértés lesz a mechanikus tanulással szemben, ha az új Nemzeti alaptanterv szerint készülnek majd a kerettantervek.
SZEMPONT
A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium végzett az élen, az országos összesített listán a kilencedik helyet nyerte el.
SZEMPONT
A hódmezővásárhelyi öregdiákok szerettek volna visszaadni valamit a gimnáziumuknak. Negyedmillió forintot gyűjtöttek össze a parketta újracsiszolására.
SZEMPONT
Tombol a középiskolai felvételi láz: mindenki erről ír, beszél, elemzi az eseményeket. A Mom with Five szerzője többszörös érintettsége alapján hitelesen számol be a tapasztalatokról.
SZEMPONT
Először azt hitték, a diák csak elájult. Mária vette észre, hogy nem vesz levegőt és azonnal megkezdte az újraélesztést.
SZEMPONT
A Magyar Országos Horgász Szövetség azt szeretné elérni, hogy a horgászat legyen általános iskolai tananyag.
SZEMPONT
A Könyves Kálmán Gimnázium 12. A osztálya ütős rappel vett búcsút tanáraitól és a diákévektől.
Népszerű
Ajánljuk