HÍREK
A nemzetközi tényezők mellett a magyar helyzetet olyan dolgok is nehezítik, mint a kormány folyamatos vitája az Európai Unióval, illetve régóta fennálló árstopok is.
HÍREK
Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is, az áremelés a hiteleket is érinti.
HÍREK
Mivel kevesen jelentkeznek a drágább - főleg gazdasági - mesterképzésekre, most több helyen a vállalati kurzusokat, tanfolyamokat, a munkahelyi tapasztalatot vagy a korábbi kutatásaikat is kreditekre válthatják.
HÍREK
A Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke szerint a kormányzat konokságát minden területen meg kell fizetnie a magyar polgároknak. A rendszer abból él, hogy hiányzik az emberekből a szolidaritás.
HÍREK
Még lejjebb is tették a felvásárlási árlimitet. A magyar Energiaügyi Minisztérium azonban változatlanul azon az állásponton van, hogy a brüsszeli szankciók károsak.
HÍREK
Idén 23 uniós tagállamban átlag 1 százalékos gazdasági növekedésre számítanak már. Az unióból egyedül Magyarországon csökken a gazdasági teljesítmény, az előrejelzés szerint 1 százalékkal.
HÍREK
Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez.
HÍREK
A folyamatosan csökkenő hitelkereslettel fordítottan arányosan a kamatok még tovább emelkedtek.
HÍREK
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara úgy látja, hogy a hatósági árszabályozás áruhiányt generál, torzítja a piacot, és több szegmensben is az importot erősíti a magyar termelők rovására.
HÍREK
A cég a megváltozott üzleti környezetre és alacsony keresletre hivatkozva döntött így, de gondoskodnak a dolgozókról.
HÍREK
Miközben normál piaci helyzetben most csökkennie kellene a keresletnek, mégis slágertermék lett a fagyasztó.
HÍREK
Februárban viszont már mérséklődés várható, és ezután gyors csökkenés következhet be a miniszter szerint.
HÍREK
Ennek oka többek között az infláció, a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika, az uniós források bizonytalan sorsa, és a függés az orosz energiahordozóktól.
HÍREK
Július 31-ig érvényben maradnak az ország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedések.
Népszerű
Ajánljuk