SZEMPONT
A Rovatból

Putyin összefoghat Észak-Koreával, de nélkülük is félelmetesen felpörgette az orosz hadiipart

Az oroszok illegális csempészhálózatot építettek ki, és így a szankciók ellenére is könnyedén hozzájutnak a rakétagyártásához szükséges chipekhez. Most pedig esély van rá, hogy Kim Dzsong Untól is megindul feléjük a rakéták és tüzérségi lövedékek áradata.


Kevés vonatot követett akkora figyelemmel a világ, mint Kim Dzsong Un páncélozott szerelvényét, amellyel begördült a Vosztocsnij űrközpontba. Az észak-koreai diktátor négy éve először mozdult ki hazájából, és ismét azért, hogy Vlagyimir Putyinnal találkozzon.

Bár a tárgyalásokról csak kevés konkrétumot árultak el, az orosz elnök utalt rá, hogy Oroszország segíthet Észak-Koreának rakétatechnikája fejlesztésében. „A KNDK vezetője nagy érdeklődést mutat a rakétatechnológia iránt” - mondta újságíróknak Putyin.

Kim Dzsong Un pedig arról beszélt, hogy 100 éves barátságot szeretne. Ukrajna megtámadását úgy értékelte, hogy Oroszország „szent háborút indított, hogy megvédje állami szuverenitását és biztonságát a gonosz erői ellen”.

A két nemzetközileg elszigetelt ország egyaránt jól járhat egy szövetséggel.

Észak-Korea az elemzők szerint élelmiszert, üzemanyagot és készpénzt kérhet, emellett technológiai segítséget rakéta- és műholdprogramjaihoz. Cserébe pedig rakétákat és tüzérségi lövedékeket ajánlhat fel hatalmas készleteiből az oroszoknak.

Putyinnak égető szüksége van az utánpótlásra, még úgy is, hogy saját hadiiparát a korábbi nyugati várakozásokkal ellentétben, a szankciók ellenére is sikerült felpörgetnie.

Ezzel kapcsolatban a New York Times egyenesen arra jutott elemzésében, hogy

Oroszország immár több rakétát gyárt, mint a háború kitörése előtt.

Az amerikaiak 2022 februárjában megtiltották mikrochipek, áramkörök, számítógép-processzorok és egyéb olyan eszközök exportját, amelyek szükségesek precíziós irányított fegyverek, valamint helikopterek és tankok gyártásához. Ezek a szankciók 6 hónapig valóban alaposan visszavetették az orosz rakétagyártást, de a tavalyi év végére Moszkva hadiipara új lendületet vett.

Ebben fontos szerep jutott az orosz védelmi minisztériumnak és a titkosszolgálatoknak, amelyek kiterjedt illegális hálózatot építettek ki, hogy közvetítő országokon keresztül hozzájuthassanak a rakétagyártás kulcsfontosságú elemeihez. Megtalálták azokat az országokat, ahonnan ezeket az alkatrészeket könnyen becsempészhetik, elsősorban Örményországot és Törökországot.

Dmitri Alperovitch nemzetközi biztonsági szakértő a szankciók sikertelenségét azzal magyarázta a New York Times-nak, hogy ha Oroszországnak egy különleges alkatrészből több millióra lenne szüksége, akkor az exportkorlátozások visszafoghatnák a termelést.

De ha csak annyi chip kell, amelyekkel néhány száz cirkálórakétát vagy drónt felépíthetnek, akkor azokat akár néhány hátizsákban is be lehet csempészni.

Az amerikai kormány számára nehézséget okoz az is, hogy Oroszországnak nem felső kategóriás chipekre van szüksége, amit könnyű lenne nyomon követni, hanem olyanokra, amelyeket sokféle célra fel lehet használni, és számos országban teljesen legális a forgalmazásuk.

Az amerikai és európai illetékesek válaszul a bankokkal közösen olyan figyelmeztető rendszeren dolgoznak, amelyek riasztják a kormányokat, ha felmerül, hogy egy üzlet a szankciók kijátszását célozza. Az amerikai bankok eddig mintegy 400 gyanús tranzakciót jelentettek a washingtoni kormánynak.

Augusztus 31-én három embert meg is gyanúsítottak azzal, hogy egy illegális orosz beszerző hálózat tagjai. Az orosz-német állampolgárságú Arthur Petrov például azzal vádolják, hogy amerikai exportőröktől mikroelektronikát vásárolt, papíron ciprusi, lettországi vagy tadzsikisztáni megrendelők számára. Azonban a szállítmányok valójában Oroszországban landoltak.

Az orosz hadiipar nem csak a rakétagyártásban mutat meglepő eredményeket.

Egy magas rangú nyugati védelmi illetékes szerint a háború előtt Oroszország évente 100 tankot gyártott, ma 200-nál tartanak. Szakértők azt sejtetik, hogy hamarosan évi kétmillió tűzérségi lövedék gyártására lesznek képesek, ez a háború előtti nyugati hírszerzési becslések kétszerese. A New York Times azt írja, hogy összességében

Oroszország ma több lövedéket gyárt, mint az Egyesült Államok és Európa együttvéve, egyes vélemények szerint annak akár hétszeres is lehet a fölénye.

Kusti Salm észt védelmi minisztériumi vezető a lapnak ezt azzal magyarázta, hogy az orosz gyártási költségek sokkal alacsonyabbak, mint Nyugaton, mert Moszkva a dömping kedvéért feláldozza a biztonságot és a minőséget. Például egy nyugati 155 mm-es tüzérségi lövedék előállítása 5-6 ezer dollár, míg a hozzá hasonló orosz 152 mm-es lövedék mindössze 600 dollárba kerül.

Ami jó hír lehet a Nyugat számára, hogy bár az oroszok rendkívül sikeresen csempésznek be processzorokat és áramköröket, hiányt szenvednek rakéta-hajtóművekben és robbanóanyagokban. Az orosz fegyver- és lőszergyártás pedig még mindig messze elmarad attól a mennyiségtől, amit a fronton harcoló katonák igényelnének.

Hiába gyártanak évente kétmillió lövedéket, ha ugyanennyi idő alatt 10 milliót használ el az orosz tüzérség.

Ezért próbál Moszkva új forrásokat keresni, és ezért annyira fontos számukra, hogy megegyezzenek Észak-Koreával. Még azon az áron is, hogy elnézőbbé válnak az ottani nukleáris fegyverkezési programmal szemben, amit korábban Ororszország is ugyanúgy ellenzett, mint a többi atomhatalom.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk