HÍREK
Az energiaárak módosított számításával jött ki a 9,9 százalék, míg a régi módszer alapján ennél magasabb lett volna az infláció.
HÍREK
A GVH ugyanis nem avatkozik be, mert nem látja okát. A szocialisták frakcióvezetője ezért arra kérte a Fővárosi Törvényszéket, hogy helyezze hatályon kívül a GVH végzését és kötelezze őket új eljárás lefolytatására.
HÍREK
A bolgárok által kivetett tranzitdíjat az oroszoknak ki kell fizetniük, különben leáll a szállítás - mondja az energetikai szakértő. Az új helyzetben a magyar kormánynak is másképp kell számolnia, például versenyképes lett a görögök felől érkező folyékony gáz.
HÍREK
Tóth Bertalan a versenyhivatalhoz fordult, mert szerinte tisztességtelen a számlázási gyakorlat, a piaci árak ugyanis régen a számlán viszonyításképpen feltüntetett alá estek.
HÍREK
Eddig minimálisan eltérő díjakat számolhattak fel a különböző elosztó cégek. Október 1-től egységes lesz a tarifa.
HÍREK
Annyira csökken az orosz importgáz ára, hogy már éppen csak drágább, mint a rezsicsökkentett ár.
HÍREK
Sokan vártak a bejelentésre, mert az irányadó holland gáztőzsdén már hónapok óta zuhanórepülésben van a gáz ára.
HÍREK
A gáz tőzsdei ára azonban szeptember óta folyamatosan csökken, december óta pedig már alacsonyabb, mint a 756 forintos átlag feletti ár.
HÍREK
Jelenleg a napi piaci áron lehet szerződést kötni, de ha olcsóbban tud a kormány gázhoz jutni, felülvizsgálhatják a lakossági piaci árat is.
HÍREK
Az energiaügyi miniszter jelentette be a lépést, hozzátéve, hogy a cél hazánk energiaszuverenitásának megteremtése.
HÍREK
Közrejátszhatott az enyhe idő is, de a csökkenés mértéke akkora, hogy a tudatos spórolásnak és a magas áraknak is biztosan szerepe volt.
HÍREK
A második fél évben már ismét növekedés lehet itthon is. Minden a gázáraktól függ majd, de egyébként is sok a bizonytalan tényező.
HÍREK
A megújuló energiaforrásokból származó felhasználás nőtt, a fosszilis energiahordozóké viszont csökkent az előző évihez képest.
HÍREK
Már az oroszok is jelezték, hogy készek újraindítani a Jamalon a tavaly tavasszal leállított szállításokat.
HÍREK
A jövő évre elsőként megállapított tarifák április végéig maradnak érvényesek, tehát a fűtési szezon végéig nem emelkednek az árak. A távhőt használóknak sem kell aggódniuk, nekik egészen szeptember végéig marad a rezsicsökkentett ár.
HÍREK
Sokan órákat várnak, hogy bejussanak. 34 éve tart nyitva a hely, a Covidot is túlélte, úgy tűnik hogy a rezsiemelést már nem fogja.
Népszerű
Ajánljuk