KÖZÖSSÉG
Már több mint 80 ezer adag ételt osztottak ki, és nem terveznek leállni. Gasztro élmény alapú edukációs projekteket terveznek elsősorban gyermekek, fiatalok számára.
KÖZÖSSÉG
A 70-es és 80-as években az üdítőitalok választéka meglehetősen szerény volt, ráadásul az átlag családok otthonában nem is álltak hegyekben a kólás üvegek, helyette mindenki a jóval olcsóbb és tovább tartó szörpöket választotta inkább.
KÖZÖSSÉG
Többek között erre is választ kaphatsz, ha becsatlakozol a Piqniq Budapest és a Mastercard közös online eseményeire, ami a hazai gasztrovállakozások mostani helyzetére segít rávilágítani.
KÖZÖSSÉG
'Míg a Konyhafőnök évek óta növelni tudja rajongótáborát, a Love Bistro címére sem biztos, hogy emlékezünk majd fél év múlva...' Kritika.
KÖZÖSSÉG
Májusban Magyarország legelismertebb fővárosi és vidéki éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai mutatkoznak be a Millenáris parkban.
KÖZÖSSÉG
Még mindig az encsi Anyukám Mondta étterem viszi a prímet a Dining Guide top 100-as listáján.
KÖZÖSSÉG
Február 29-én fantasztikus választékkal készülnek, és az ételek, italok mellett remek zenei programok is lesznek. Sőt különleges borokra lehet licitálni, a bevételt pedig a Veszprémi Kórház gyermek osztálya kapja.
KÖZÖSSÉG
Napjaink egyik leghíresebb sztárséfjét kulturális lopással vádolják híressé vált 'jerk' rizse miatt.
KÖZÖSSÉG
Bárhová is megyünk Olaszországban, mindenütt valóságos gasztronómiai paradicsomra lelünk, rangsort állítani szinte lehetetlen.
KÖZÖSSÉG
Vannak étkek, amikre jól lehet inni, és vannak, amelyeket akkor kívánunk meg, amikor már megemelkedett az alkoholszintünk.
KÖZÖSSÉG
Itt a lista, milyen programokra érdemes benevezned, ha minőségi ételekre és italokra vágysz.
Népszerű
Ajánljuk