SZTÁRVILÁG
Az Origo szerint a volt szépségkirálynő már a harmadik hónapban jár, és egy kisfiút várnak.
SZTÁRVILÁG
A sztárpár maga mögött hagyta a gondokat, és a télből elutaztak egy csodás tengerparti vakációra.
SZTÁRVILÁG
Arról is beszélt, hogy G.w.M-mel az elején leültek, hogy tisztázzák a dolgaikat, és kiderüljön, hogy „mi fér bele, mi nem fér bele”.
SZTÁRVILÁG
Kiderült, miért nem látni mostanában Edina több tízmilliós Porschéját. Van azonban, aki nem hiszi el a hivatalos magyarázatot.
SZTÁRVILÁG
Sokak szerint a rapper csak takarózik az egészségügyi állapotával, ők egész más okot sejtenek a háttérben.
SZTÁRVILÁG
Nagy Melanie kétségbeesetten keresi rokonát a közösségi médiában is. Sem őt, sem az autóját nem találják egy napja.
SZTÁRVILÁG
A rappernek komoly egészségügyi problémával és depresszióval is meg kellett küzdenie, ez okozott némi zavart a kapcsolatukban. A szépségkirálynő szerint „olaszos” a kapcsolatuk.
SZTÁRVILÁG
Gyomaendrődön tért vissza a színpadra a rapper, miután több mint egy hétig feküdt kórházban. Nem pont akkora közönség várt rá, mint amire számított.
SZTÁRVILÁG
Szerinte a rapper viselkedése megváltozott, mióta hazajött a kórházból, minden idejét a haverjaival tölti.
SZTÁRVILÁG
Aggasztó képsorokat láthattak azok vasárnap este, akik előfizettek az egykori szépségkirálynő Instagram-oldalára. A felvételen az volt látható, hogy Edina hajnali egy után a nappaliban próbált a kislányával aludni villódzó neonfényben, miközben a feldobott állapotban lévő rapper bömbölteti a zenét.
SZTÁRVILÁG
Kulcsár Edina attól tart, hogy a férje zenei karrierje is rámehet a betegségére. A rapper hirtelen rosszullétek és szédülés miatt került kórházba.
SZTÁRVILÁG
A rapper súlyos egészségügyi gondjaira rámehet a zenei karrierje is. Felesége szerint már korábban is voltak intő jelek, de G.w.M elnyomta magában a problémákat.
SZTÁRVILÁG
A két előadó között hónapokon keresztül ment az üzengetés a közösségi oldalaikon, jó ideig küldték egymásnak a keményebbnél keményebb beszólásokat.
Népszerű
Ajánljuk