KÉK HÍREK
Luis Díaz édesanyját már kiszabadították, az apja még a fegyveresek fogságában van a hírek szerint. Egy autóban ültek, amikor megállították őket fegyveresek, és a furgonnal együtt rabolták el.
KÉK HÍREK
A támadó még szabadlábon van, a terrorkészültség a 2016-os támadások óta nem volt ilyen magas a belga fővárosban.
KÉK HÍREK
Ha kedden Litvániában is három pontot szerez a nemzeti tizenegy, már biztosan ott lesz a 2024-es kontinenstornán.
KÉK HÍREK
David Beckham volt az első igazi szupersztár futballista, aki kitaposta az utat a ma népszerű sportikonoknak. Nemcsak a pályán, de azon kívül is tudott bizonyítani, sikeres üzletember, családfő és mindemellett egy hangyányit hangyás is. Dokumentumfilm a Netflixen.
KÉK HÍREK
A válogatott többi tagja is nevetgél, és „Csókot, csókot!” kiáltással fogadják a botrányba került és azóta felfüggesztett elnököt.
KÉK HÍREK
Az eset a spanyol médiában és a közösségi oldalakon is hatalmas felháborodást váltott ki, de később az elnök arra hivatkozott, hogy nagyon jó a kapcsolatuk a csatárral.
KÉK HÍREK
A Dárdai Pál edzette fővárosi együttesben a 21 éves Márton a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta az összecsapást, Pál és Bence csereként állt be.
KÉK HÍREK
A nemzetközi sportsajtó is megemlítette „szép érintéseit” a Karlsruhe elleni felkészülési mérkőzésen.
KÉK HÍREK
A magyar válogatott volt csapatkapitánya ideális helyet talált a lagzira, ahol tűzijátékkal is szórakoztatták a vendégsereget.
KÉK HÍREK
Pénteken derült ki, hogy az angol csapat szemet vetett a magyar középpályásra. Szoboszlai a hét végén meg is érkezett Angliába, ahol elsőként orvosi vizsgálaton kellett átesnie.
KÉK HÍREK
Az argentin futballzseni inkább a közel-keleti országot választotta a csapat edzése helyett, május 21-ig nem léphet pályára a bajnokságban. Sokak szerint a PSG színeiben már soha nem is fog.
KÉK HÍREK
A lila-fehérek erős kormánypártisággal vádolták a vendég zöld-fehéreket, akik cserébe 3-2-re verték a hazai csapatot.
KÉK HÍREK
A Herthánál a vereség után nem túl jó a hangulat, és úgy fest, a Bundesliga utolsó helyén szerénykedő berlinieknél a magyar edző nem tűri a fegyelmezetlenséget.
KÉK HÍREK
Minden értéke közül kiemelkedik azonban a 97-es lövési statisztika, hiszen ilyen jól egyik ikon sem lő a játékban,
KÉK HÍREK
Mindezt az MLSZ hivatalos Instagram-oldalán. A szövetség szerint azonban „jelentősen növekedett a női labdarúgás és ezáltal a női labdarúgók megbecsülése is”.
Népszerű
Ajánljuk