KÉK HÍREK
A mentők mellett egy helikopter is érkezett a helyszínre, de az orvosi beavatkozás nem vezetett eredményre.
KÉK HÍREK
A skót rendőrség szerint baleset történt, de a Skóciában élő magyar közösségben többen is gyanúsnak találják a Huszti ikrek halálának körülményeit. Egy egykori nyomozó és egy volt katona is vizsgálni kezdte az ügyet.
KÉK HÍREK
„Az eddigi pár száz forint helyett mostantól 4000 forintot kell fizetnie a család-és gyermekbarát ország polgárainak a Ventolin inhalációs aeroszolért” - írja a képviselő.
KÉK HÍREK
A kislányt sikeresen újraélesztették, a 35 éves férfi életét azonban már nem tudták megmenteni.
KÉK HÍREK
A helyi vadászok most itatókat tettek a tározó környékére. Azt remélik, az állatok így nem mennek le a vízhez.
KÉK HÍREK
A lány megmenekült, a férfi azonban megfulladt. Az eset még június 27-én történt, de eddig nem jelent meg hír róla.
KÉK HÍREK
Délután kezdték meg a tó átvizsgálását, és fél nyolckor megtalálták a vízben a keresett férfi holttestét.
KÉK HÍREK
Szerencsére az időben megkezdett mellkasi nyomások sikerre vezettek, és mire kiértek a mentők, sikerült visszahozni a férfit.
KÉK HÍREK
Viktor minimálisan tudott csak úszni, de azonnal a párja segítségére sietett. A nő végül megmenekült, Viktor azonban belefulladt a vízbe.
KÉK HÍREK
Egy ötéves kisfiút elragadott a Kösely csatorna erős sodrású vize Hajdúszováton, édesanyja hiába próbálta megmenteni. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.
KÉK HÍREK
A nő azt mondta, korábban a gyerek több dolgot is a nyaka köré tekert. Neki ráadásul beteg édesanyjára és többi gyerekére is vigyáznia kellett.
KÉK HÍREK
A csónak a parttól néhány kilométerre borult fel 16 emberrel a fedélzetén. Év eleje óta ez már harmadik halálos baleset volt a csatorna francia oldalán.
KÉK HÍREK
A mentősök karácsonykor sem pihentek. Két esetben csak a csodának köszönhető, hogy nem történt tragédia.
Népszerű
Ajánljuk