SPORT
Hiába a rekordmagas vételi ajánlat, egyetlen magyar csapat sem élt vele. A Fradi elnöke szerint ez a magyar futball valósága.
SPORT
84 éves korában ment el a Tanár úr, akit Albert Flórián padtársaként a Fradi-szív is hajtott. Életfilozófiája generációknak adott útravalót a sportpályán és az életben egyaránt.
SPORT
A NAV rajtaütésekor a férfi társai elmenekültek, csak a főnököt sikerült elfogni. A hálózat közel 300 alkalommal adott el hamisított mezeket és sálakat.
SPORT
Robbie Keane természetesen nagyon örült annak, hogy hazája válogatottja nyert Budapesten, és ezzel továbbjutott a vb-selejtezőben. Az egykori focista a meccs ír hősét éltette a többi szurkolóval.
SPORT
A Fradi elnöke szerint az MLSZ döntése szerint szektorbezárást kapott a Fradi szövetségtől. Kubatov úgy hiszi, végül a stadion teljes kiürítéséhez vezethetnek ezek a döntések.
SPORT
Az UEFA fegyelmi bizottsága a Ludogorec elleni mérkőzésen történtek miatt büntette meg a magyar klubot. A döntés részeként a B2-es szektor bezárását is elrendelték, de ezt a büntetést két évre felfüggesztették.
SPORT
A Tisza Párt elnöke arról írt, hogy a kormányoldal szerint nem mer emberek közé menni - ehhez képest a meccs után fél óráig szelfizett mindkét tábor tagjaival.
SPORT
A Fradi elnöke keményen nekiment a paksi edző múltjának, de Bognár sem maradt adós a válasszal. A balhé egy videóval folytatódott a közösségi oldalon.
SPORT
A Fradi súlyos vereséget szenvedett Győrben, a meccs alatt elszabadultak az indulatok. A játékos és az edző hangos veszekedése az egész csarnokot megdöbbentette.
SPORT
A 70 éves futballikon néhány napja életmentő szívműtéten esett át a Városmajor úti szívklinikán. Barátai és rajongói egy emberként drukkolnak a felépüléséért.
SPORT
A rapper szerint a Fradi-szurkolók állhatnak a rongálás mögött, és nem kímélte a tetteseket. Curtis az Instagramon fakadt ki a gyalázatos tett miatt.
SPORT
Hiába reménykedtek a Fradi-szurkolók, a csapat sima vereséget szenvedett Plzeňben, így búcsúzott az Európa-ligától. Kubatov Gábor csalódottan üzent a játékosoknak – és következményeket ígért.
SPORT
A focista szerint egy rendőrnő kigúnyolta és meg is fenyegette, míg egy izraeli miniszter szerint Mohammed Abu Fani nem viselkedett megfelelően.
SPORT
Saldanha korábban Brazílián kívül Japánban, Kínában és Azerbajdzsánban is megfordult, de most a magyar bajnokhoz igazolt. A szerb ligában 27 mérkőzésen 17 gólt lőtt, ami elég volt ahhoz, hogy a Fradi kinyissa a pénztárcáját.
SPORT
A magyar bajnok az Európa-ligában folytathatja tovább a küzdelmeket, miután összesítésben 3-1-re kikaptak a dán Midtjylland csapatától.
Népszerű
Ajánljuk