HÍREK
A Concorde Értékpapír Zrt. igazgatósági elnöke szerint a 2010-es években tudatosan gyengítette a kormány és a jegybank a forintot, most pedig ördögi körbe kerültünk, amiből csak jelentős gazdasági lassulás árán lehet kikerülni.
HÍREK
Egyelőre nem látni, hogy hol lehet a vége a forintgyengülésnek, a következő napok kamatdöntése adhat némi támpontot.
HÍREK
A miniszter szerint a külföldi befektetések hihetetlenül erős infrastrukturális fejlesztéseket kívánnak az országtól, de amint elkészülnek, Európa ipari élvonalába tartozunk majd.
HÍREK
Azt állította, hogy a Bajnai-kormány idején 310 forint fölé ugrott az euró árfolyama, de ez nem igaz.
HÍREK
Több mint 0,6%-ot gyengült egy napon belül a forint, de akár a történelmi mélypontot is elérheti még.
HÍREK
Már délután is gyengült, mikor Orbán Viktor közölte, hogy szerinte nincsenek közel az álláspontok.
HÍREK
A forint után a tőzsde is reagált a különadók bevezetéséről szóló kormánydöntésre. Több, mint 650 milliárd forint menekült el a tőzsdéről eddig a veszélyhelyzet bejelentése óta.
HÍREK
A magyar valuta 1,8 százaléknyira áll az idén március 7-én 399,77-es eurójegyzésen elért leggyengébb árfolyamától.
Népszerű
Ajánljuk