FELFEDEZŐ
Az 5,2-es erősségű földrengés epicentruma ugyan 200 kilométerre volt a magyar határtól, még Magyarország területén is érezni lehetett.
FELFEDEZŐ
Az 5,2-es erősségű földmozgás epicentruma Olténiában volt. A rengést Kolozsváron, sőt Magyarországon is érezni lehetett.
FELFEDEZŐ
Az egység 17 túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki és 29 holttestet emelt ki a törökországi földrengés romjai alól.
FELFEDEZŐ
Lelkileg is megviselte a Törökországban segédkező magyar mentőcsapatokat az, amit a munkájuk során tapasztaltak.
FELFEDEZŐ
Cansu Dere otthona az első földrengés epicentruma mellett volt, azóta nem adott magáról hírt. Egy újságíró szerint viszont az áldozatok számára gyűjt pénzt.
FELFEDEZŐ
Az Aya, vagyis csoda névre keresztelt babát ki tudták menteni, de a család többi tagját nem.
FELFEDEZŐ
Az idős férfi családjából többen nem élték túl a katasztrófát, de ő és másfél éves unokája életben maradtak.
FELFEDEZŐ
A magyar mentőcsapatok eddig 17 túlélőt mentettek ki a romok alól, és 29 halottat hoztak felszínre, valamint több állatot is kimenekítettek.
FELFEDEZŐ
Kovács Dominika török férjével és 5 éves kislányával most rokonoknál húzza meg magát, de szeretnének mielőbb Magyarországra repülni, hogy biztonságban legyenek.
FELFEDEZŐ
A tízéves Mehmetet is több nap elteltével találták meg, 65 órával a rengés után mentették ki.
FELFEDEZŐ
A mostani földrengések és több tucat utórengés miatt mintegy 100 kilométeres szakaszon mozdult el egymás mellett az ország alatt húzódó két lemez.
FELFEDEZŐ
Letelt az első földrengést követő 72 óra, innentől egyre kevesebb az esélye annak, hogy további túlélőket találjanak a romok alatt. Sokak halálát a kihűlés, illetve a víz- és élelemhiány okozza.
Népszerű
Ajánljuk