TUDOMÁNY
A furcsa jelenséget most először sikerült megfigyelnie tudósoknak. A szivárgás következménye egy pusztító földrengés lehet az észak-amerikai partoknál.
TUDOMÁNY
A 4,1-es erősségű földmozgás Bécsújhely környékén, a magyar határtól mindössze 25 kilométerre volt.
TUDOMÁNY
A szerda esti esemény a Hagyományok Házában lesz, ahol a világzene, énekelt versek, régi zene és egyéb műfajok ismert előadói lépnek fel.
TUDOMÁNY
Az ilyen képekkel meg tudják határozni például a károk mértékét, hogy mely épületek semmisültek meg, és mennyibe kerül a helyreállításuk. A katasztrófavédőknek is tudnak segíteni a mentési munkálatokban, digitális térképekkel.
TUDOMÁNY
Két héttel a földrengések után gyakorlatilag nincs esély arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt. A halálos áldozatok száma már meghaladja a 46 ezer főt.
TUDOMÁNY
Az 5,2-es erősségű földmozgás epicentruma Kahramanmaras várostól 54 kilométerre északnyugatra volt. Károkról, áldozatokról egyelőre nem érkeztek hírek.
TUDOMÁNY
A rengést a magasabban lévő lakásokban lehetett érezni, a Romániai földmozgáshoz lehetett köze. Korábban Horvátországban is rengett a föld.
TUDOMÁNY
Az 5,2-es erősségű földrengés epicentruma ugyan 200 kilométerre volt a magyar határtól, még Magyarország területén is érezni lehetett.
TUDOMÁNY
Az 5,2-es erősségű földmozgás epicentruma Olténiában volt. A rengést Kolozsváron, sőt Magyarországon is érezni lehetett.
TUDOMÁNY
Az egység 17 túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki és 29 holttestet emelt ki a törökországi földrengés romjai alól.
TUDOMÁNY
Lelkileg is megviselte a Törökországban segédkező magyar mentőcsapatokat az, amit a munkájuk során tapasztaltak.
TUDOMÁNY
Cansu Dere otthona az első földrengés epicentruma mellett volt, azóta nem adott magáról hírt. Egy újságíró szerint viszont az áldozatok számára gyűjt pénzt.
TUDOMÁNY
Az Aya, vagyis csoda névre keresztelt babát ki tudták menteni, de a család többi tagját nem.
Népszerű
Ajánljuk