SPORT
Az egykori diósgyőri játékoson már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni. A labdarúgó még 1998-ban mutatkozott be az NB1-ben.
SPORT
A gaboni válogatott sztárját testvérével való veszekedés után találták holtan. A rendőrség vizsgálja, hogy baleset, öngyilkosság vagy idegenkezűség történt.
SPORT
A volt MTK-s focistát 2009-ben ölték meg, holttestét Baranya vármegyében földelték el. A gyilkosok éveken át tagadtak, de most mindhármukat életfogytiglanra ítélték.
SPORT
A koncerten használt pirotechnika miatt lángra kapott a tető, a menekülő emberek egymást taposták. A sérültek közül többeket súlyos égési sebekkel szállítottak kórházba.
SPORT
Tamás Gyula élete végén súlyos betegségekkel küzdött, Alzheimer-kór, vesebetegség és trombózis tette próbára erejét. Özvegye fájdalmas részleteket osztott meg utolsó éveikről.
SPORT
A focista szerint egy rendőrnő kigúnyolta és meg is fenyegette, míg egy izraeli miniszter szerint Mohammed Abu Fani nem viselkedett megfelelően.
SPORT
Két éve össze is házasodtak, de a rajongók egy ideje már sejthették, hogy valami nincs rendben Varga Viktória és Graziano Pellé között.
SPORT
A fiatal tehetség az amerikai Cincinnati játékosa volt, kölcsönben szerepelt hazája csapatában, az LDU Quitóban. Az ecuadori válogatottban legutóbb tavaly, Ausztrália ellen lépett pályára.
SPORT
A Tények szerint Sz. Tamás számos csapatban focizott, legutóbb Hollandiába igazolt. Barátnőjét többször bántalmazta, ezért a nő szülei feljelentést tettek.
SPORT
Adriano apja halála után depressziós lett, majd inni kezdett. Állítása szerint bármi, ami a kezébe került, azt mind megitta, és az edzésekre is ittasan járt.
SPORT
Havasnak az eset kapcsán egy régi sztori jutott eszébe: valamikor a kilencvenes évek elején ő is megvette élete első nyugati autóját.
SPORT
A szülők azon gondolkodnak, hogy feljelentést tesznek, mert úgy érzik, nagyot hibázott valaki. Nem szabadott volna Márkot annyi ideig orvosi ellátás nélkül hagyni.
SPORT
Az orvosok azt mondták a családnak, hogy Márk élete mindössze fél órán múlt. Apja szerint csak a csapattársai és edzője lélekjelenlétének köszönhette, hogy fia túlélte a sérülést.
Népszerű
Ajánljuk