SZTÁRVILÁG
A Nagy Ő korábbi szereplője egyáltalán nem fogta vissza magát, miközben a lakásában takarító házvezetőnőjével beszélgetett.
SZTÁRVILÁG
Mindenkinek, aki a státusztörvény hatálya alá kerül kinevezésmódosítást kell kapnia arról, hogy 2023. július 1-ig visszamenőleg a státusztörvény arra vonatkozó paragrafusában szereplő minimumokhoz hogyan „passzintották hozzá” az illetményét.
SZTÁRVILÁG
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a pénzügyi válásg meddig húzódik el, hányan tartanak ki fizetés nélkül az iskolában, és hányan fognak távozni, ha nem javul a helyzet.
SZTÁRVILÁG
A cég szeptember elsejétől egységesen 10 százalékos béremelést hajtott végre, de volt, ahol 43 százalékkal is nőtt a fizetés.
SZTÁRVILÁG
Eltűnt a zárolás, a férfi egyenlege 0 forint lett, reggelre pedig visszaállt az eredeti számlaegyenleg.
SZTÁRVILÁG
A friss adatok szerint egy hónap alatt ötezer új munkavállaló ment a szomszédos országba, a legtöbben a határ mentén vagy Bécsben helyezkednek el.
SZTÁRVILÁG
A Belügyminisztérium több mint egymilliárd forint visszafizetését követeli a szervezettől. A tartozások részben a Farkas Flórián-féle Híd a munka világába program során keletkeztek.
SZTÁRVILÁG
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül teljesen megismerhetővé válnak a cégen belüli bérek, illetve az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv.
SZTÁRVILÁG
A szakember azt is leírta a közösségi oldalán, hogy a rendelőjüknek járó pénz évek óta nem változik.
SZTÁRVILÁG
Több ötletet is megosztottak, de van aki szerint nem helyes ez a tendencia, másképp kéne boldogulni.
SZTÁRVILÁG
A magasabb összegek oka, hogy a július 31-ig tartó kedvezményes időszakra kevés rezsivédett áron elszámolható gázmennyiség maradt nekik, vagy egyáltalán semennyi.
SZTÁRVILÁG
Amikor tévézni kezdett, olyan fizetési ajánlatott kapott, amire egyszerűen nem lehetett nemet mondani.
SZTÁRVILÁG
A 22 éves magyar középpályás az angol klub nyolcadik legjobban kereső játékosa lesz. Épp annyit tehet zsebre, mint a világhírű brazil kapus, Alisson Becker.
SZTÁRVILÁG
A színésznő-műsorvezető szerint Magyarországon még sokan furcsállják ezt a jövőbe mutató megoldást, de külföldön sok helyen már nem nagyon lepődnek meg rajta.
SZTÁRVILÁG
Sorra mondanak fel a tűzoltók a nagyvárosokban, de a katasztrófavédelem azt közölte, hogy az állománynak a tíz százaléka hiányzik.
Népszerű
Ajánljuk