HÍREK
A Tisza Párt alelnöke szerint a Fidesz a demokratikus hatalomátadás látszatát keltve a háttérben szisztematikusan semmisíti meg a bizonyítékokat. Úgy véli, a volt kormánypárti szereplők nyilatkozatai egy tudatos megtévesztési kampány részei.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint a kormánypárti politikusok feleslegesen tettetik magukat ártatlannak. Egy közmondással figyelmeztett a következményekre.
HÍREK
A Jászság távozó fideszes képviselője szerint Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja újítani a pártot. A politikus szerint a miniszterelnöknek nem szabad lemondania, mert a bajban össze kell fogni, és a tagság töretlenül bízik benne.
HÍREK
Kullancsrétegről beszélt Cser-Palkovics András, amely megjelent a Fidesz környékén, nevet is mondott
Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint a választási eredmény egyik oka ez a kullancsréteg, amely kulcsszerepet játszott abban a társadalmi ellenállásban, ami kialakult velük szemben. Szerinte ezt az okot is vizsgálniuk kell majd.
HÍREK
Az író a német ZEIT ONLINE-nak adott interjúban értékelte a választás eredményét és a kormányváltást. Nádas szerint az új kormánynak rendkívül nehéz feladatokkal kell szembenéznie a Fidesz-korszak után.
HÍREK
Takács Péter leköszönő egészségügyi államtitkár a HírTV-ben értékelte a választási eredményt. Szerinte a Tisza Párt változást ígérő üzenete egyszerűen hatékonyabb volt, mint a Fidesz biztonságra építő kampánya.
HÍREK
Székesfehérvár fideszes polgármestere a Partizánnak adott interjúban beszélt a párt jövőjéről. Szerinte Orbán Viktor sorsáról a nyár végén esedékes tisztújításon kell dönteni.
HÍREK
Fekete-Győr András a közösségi oldalán reagált arra az incidensre, amely a Telex élő adásában történt Magyar Péterrel. A politikus szerint a hatóságoknak is feladatuk lenne megakadályozni az ilyen utcai agressziót.
HÍREK
A miniszterelnök volt sajtófőnöke egyelőre nem tudja, hogyan tovább. Gulyás Gergely pedig arról beszélt a 444-nek, lényegét tekintve Hann Endrének, meg a feleségének volt igaza, pedig ő mindkettőjükkel vitatkozott.
HÍREK
A leköszönő miniszter a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban elismerte, hogy voltak tévedéseik, de a többi kijelentését fenntartja, de csak azokért az állításokért tud jótállni, amelyeket ő tett - közölte újságírókkal.
HÍREK
Az elemző szerint ha a leköszönő miniszterelnök nem mond le pártja vezetéséről, akkor ő lehet „következő Gyurcsány”. Tölgyessy úgy látja, Magyarország most óriási esélyt kapott a történelemtől, hogy ne a romlás felé menjen, de a feltételek rendkívül nehezek.
HÍREK
A Republikon Intézet elemezte a választási eredményeket településméret szerint, ami megmutatta, a Tisza Párt az 1000-5000 fős településeken előzte meg a Fideszt. Ez a kategória azért kulcsfontosságú, mert itt adta le a voksát a legtöbb szavazó, több mint kétmillió ember.
HÍREK
A publicista szerint „most már az jár jobban, aki nem a pártközpontnak muzsikál, hanem az elkeseredett maradék közönségnek.” Tóta W. úgy látja, a Fideszben nem volt visszacsatolás.
HÍREK
A Demokrata főszerkesztője „hatalmas ökölcsapásként” jellemezte a választási vereséget, amelyért egyértelműen Orbán Viktort tartja felelősnek. Úgy véli, a most boldog, kormányváltást ünneplő fiatalok baj esetén majd az ő oldalukhoz fognak segítségért fordulni.
HÍREK
Az aktivista egy posztban írt arról, hogy elégtételt érez a korábbi sérelmekért. Felidézte, hogy tanárai is megtagadták, és személye miatt utasították el munkahelyekről.
HÍREK
Deák Dániel egész más hangnemben beszélt a választási vereség után, a Partizán stúdiójában. Ugyanakkora azt mondta, a jobboldalt szerinte a bukás ellenére is Orbán Viktort tarthatja a leginkább egyben, és továbbra is várják az adományokat a Megafonba.
HÍREK
A Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselője szerint Szentkirályi által meghirdetett nemzeti ellenállás már vasárnap megtörtént. Szerinte nem sok esély van visszaszerezni a bizalmat éppen azokkal, akiktől elpártoltak a szavazók.
Népszerű
Ajánljuk