FELFEDEZŐ
Az egyik legnagyobb kormánypárti influenszer posztját sokan nem értették, végül törölte is a Facebook-posztját.
FELFEDEZŐ
2018 májusa és 2021 júliusa között tartott a vesztegetés a Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint.
FELFEDEZŐ
Elkezdődött a plenáris ülés, a Párbeszéd elnöke azonnal nekiment a miniszterelnöknek egy napirend előtti felszólalásban.
FELFEDEZŐ
Nem vesz részt az Országgyűlés Mentelmi bizottságának ülésén a volt államtitkár, akit hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak.
FELFEDEZŐ
Az I. kerület volt fideszes polgármestere a Telexnek azt mondta, mindig is érdekelte a külpolitika, Litvániát pedig kijelölték számára.
FELFEDEZŐ
A politikust 2020 végén vádolták meg hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. A képviselő most úgy döntött, hogy közel 30 év politikai pályafutás után a saját családja lesz a legfontosabb.
FELFEDEZŐ
Szerinte a magyar kultúrát és örökséget ugyanolyan veszély fenyegeti, mint a második világháború egyik legsötétebb évében.
FELFEDEZŐ
Hack Péter arra következtet, hogy sok bizonyítékot tudnak felhozni Völner ellen, máskülönben az ügyészség bele sem kezdett volna az eljárásba.
FELFEDEZŐ
Jámbor András ellenzéki jelölt szerint Sára „Kocsis Máté bábja”, akinek a „legnagyobb politikai teljesítménye a Meseország Mindenkié kiadójának megbírságolása kormánymegbízottként”.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy februárban kifizetik az extra juttatást.
FELFEDEZŐ
Tóth Zoltán szerint a 2022-es parlamenti voksolás félig szabad, ám tisztességtelen és átláthatatlan lesz.
FELFEDEZŐ
Völner Pál a gyanú szerint a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Mentelmi jogának felfüggesztését kéri a legfőbb ügyészség
FELFEDEZŐ
A legendás zenésztől sorra búcsúznak a közösségi médiában. Többek között Orbán Viktor oldalán is megosztottak egy posztot.
FELFEDEZŐ
A megkérdezettek 42 százaléka szerint egy mostani választáson a Fidesz nyerne, 39 százalék szerint pedig az ellenzék.
Népszerű
Ajánljuk