VLOGOK
A Fidesz és az ellenzék eredményváróján kérdeztük az embereket, kora estétől az újabb kétharmad biztossá válásáig.
VLOGOK
Azt szeretnék, ha az unokáik büszkék lennének arra, amit letesznek az asztalra – fogalmazott a miniszterelnök.
VLOGOK
A Jobbik a választás egyik nagy vesztese, miközben a pártból kivált politikusok a Mi Hazánk színeiben 7 fős frakciót alakíthatnak Toroczkai László vezetésével.
VLOGOK
Pécsen és Szegeden kívül mindenhol nyert a Fidesz. És Pécsen is nagyon szoros az állás, Mellár Tamás alig pár száz szavazattal vezet.
VLOGOK
Budapesten egyelőre bizonytalan az ellenzéki Kunhalmi Ágnes és a fideszes Szathmáry Kristóf győzelme, Pécsen Mellár Tamás izgulhat.
VLOGOK
Fotósunk képei a Fidesz-KDNP és az ellenzéki szövetség választási eredményváró rendezvényéről.
VLOGOK
A független képviselőjelölt nyert Zuglóban, de a Fidesznek megvan a kétharmad. Hadházy értékelte az eredményt.
VLOGOK
„Most is győztél annak köszönhetően, ami a többiekből hiányzik: az emberek szeretete és támogatása” - írta az olasz jobboldali kormánypárt Liga elnöke gratulációjában.
VLOGOK
A Fidesz jelöltje, Mészáros Lajos este 11 előtt vette át a vezetést, addig Kálló Gergely vezetett, volt hogy csak egyetlen szavazattal.
VLOGOK
A szavazatok 57,64 százalékának összesítése után úgy látszik, hogy mind a hat egyéni mandátumot megszerzi a kormánypárt.
VLOGOK
A Fidesz hatalmas többséggel nyerte a választást, ismét kétharmaddal kormányozhatnak. Bejutott a Mi Hazánk, és nem jutott be a Kétfarkú Kutyapárt.
VLOGOK
Hadházy Ákos, Orosz Anna, Tordai Bence, Jámbor András, Hiller István és Kunhalmi Ágnes is nyert saját választókerületében. Mindössze két kerületben van fideszes győzelem.
VLOGOK
57%-os feldolgozottságnál 55 százalékuk van a listás szavazatoknál. Az egyesült ellenzéknek ennek kicsit több mint a fele, mindössze 32% jött eddig össze.
VLOGOK
A Fidesz első esti sajtótájékoztatóján még óvatosan fogalmaztak a kormánypártok politikusai. A magas részvételt azonban egyértelműen fontosnak nevezték.
Népszerű
Ajánljuk