SZTÁRVILÁG
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.
SZTÁRVILÁG
A Tisza Párt elnöke a Nagyváradig tartó gyalogtúrájának második napján, Úriban beszélt többek között arról, hogy szerinte ennyi fiatal még sosem foglalkozott a politikával és a közélettel, mint most.
SZTÁRVILÁG
Te mit tennél, ha a 13 éves, tini gyerekedet hajnalok hajnalán elvinné a rendőrség, mert egy gyilkossággal vádolják? Hinnél a saját fiadnak, még akkor is, ha minden ellene szól? Stephen Graham és Jack Thorne legújabb sorozata nagy gyomros a szülőknek és figyelemfelhívás a fiataloknak!
SZTÁRVILÁG
A magyar fiatalokat sokkal jobban nyomasztják a megélhetési kérdések, mint az uniós kortársaikat. A 16-30 éveseket kérdezte az Európai Parlament.
SZTÁRVILÁG
A kiválasztott fiatalok a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, buszt vagy kompot is például, illetve kivételes esetekben a repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.
SZTÁRVILÁG
Bár korábban felmerült, hogy a társaság október 23-ra tervezett akciót, ezt hivatalosan senki nem erősítette meg, és az eddigi nyomozás során sem került elő erre utaló bizonyíték.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai titkosszolgálat erről körülbelül két héttel ezelőtt figyelmeztette a magyar hatóságokat. Fiúkat és lányokat egyaránt elfogtak.
SZTÁRVILÁG
A Telex információi szerint az akció összefüggésben állhat azokkal az értesülésekkel, amelyeket az amerikai titkosszolgálatok adtak át a magyar hatóságoknak, amelyek szerint bizonyos személyek fegyveres akcióra készülhetnek.
SZTÁRVILÁG
A közelgő luxusesküvőjére készülő szőke szépség nem csak a cipőmániájáról ismert, bár az sem semmi: nem kevesebb, mint kilencven pár sorakozik a gardróbjában, ráadásul van olyan modellje, amelyikből a szivárvány összes színét beszerezte.
SZTÁRVILÁG
A pandémia idején fiatalok támadtak rá, mert zavarta őket, hogy az egykori tévés csendre intette őket egy hangos kerti parti közepén. Dulakodás lett a vége, de komolyabb következmények nélkül úszta meg az incidenst.
SZTÁRVILÁG
A mentők több embert kórházba szállítottak. Néhányan azonban saját erejükből sikeresen kiúsztak, őket a partra érve mentették ki.
SZTÁRVILÁG
A 8-18 évesekből álló csapat az egész nyarát feláldozta, hogy a produkció sikeres legyen. Eddig a zsűri egyhangú döntésével jutottak tovább, a végső szót az amerikai tv-nézők mondják ki.
SZTÁRVILÁG
Az RTL kérdésére kifejtette a véleményét a mai fiatal munkavállalókról. Mondanivalója nem kevés „bezzeg az én időmben” gondolatot tartalmazott.
SZTÁRVILÁG
Menczer Tamás azt mondta, hogy a fiatalok szeretnek lázadni, ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni.
SZTÁRVILÁG
A társaság egy fesztiválon volt, Dunakeszi környékéről indultak tovább hajóval egy másik buliba. Ekkor történt a baleset.
SZTÁRVILÁG
A borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja Magyarországon. A bankkártya a borravaló-fizetésben már megelőzte a készpénzt.
SZTÁRVILÁG
TikTok live-ban várja a legfrissebb szavazók kérdéseit. A politikus már korábban regisztrált a platformra.
Népszerű
Ajánljuk