FELFEDEZŐ
A brit Emmie és Norton azt hitték, csak festeniük kell új otthonukban. Ám a felújítás közben csontokat, hamut és gyógynövényeket rejtő üvegeket is találtak a falakban, és kiderült az is, hogy nem akárki lakott a szomszédban.
FELFEDEZŐ
A szakemberkeresés gyakran stresszes és bizonytalan, de ennek nem kell így lennie. A szakemberajanlo.hu segítségével te irányítasz: te választasz, te kérsz ajánlatot, és te döntöd el, kivel dolgozol együtt.
FELFEDEZŐ
Az építőipari munkadíjak 7%-kal csökkentek, így az átlagos négyzetméterár ismét a tízezer forintos lélektani határ alá esett. A szakemberhiány azonban továbbra is ugyanazon a szinten maradt, februárban az átlagos várakozási idő 53 nap volt – derül ki a Mapei Kft. legújabb országos kutatásából.
FELFEDEZŐ
Bár a Fideszben rehabilitált politikus szerint az eresz nem eresz, de az biztos, hogy a ház zarándokhelye lett sok magyarnak. Most egy felújítás miatt mindennek vége lehet.
FELFEDEZŐ
Első körben négy ingatlannak lett új gazdája. A miniszter szerint a magántőke és az önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy az államtól ezeknek a kastélyoknak a működtetését, üzemeltetését és elsősorban fejlesztését átveszik, és jó gazdái lesznek az épületnek.
FELFEDEZŐ
Több ütemben zajlik a felújítás, indulás előtt érdemes tájékozódni a terelésekről. A BKK azt kéri, hogy aki teheti, tömegközlekedéssel utazzon.
FELFEDEZŐ
A 444 arra jutott, hogy nyoma sincs annak a felújításnak, amiről a Fidesz-frakció hírt adott. Az intézmény határozottan visszautasította az értesülést.
FELFEDEZŐ
A kórház azt közölte, hogy náluk nincs VIP-osztály, de könnyen lehet, hogy egy telefonközpontos elszólta magát. Egy nem létező részleg is bekavart a történetbe.
FELFEDEZŐ
Az apa a házuk felújításán dolgozott, amikor a szél egy nejlonfóliát fújt a kiságyban fekvő kislány fejére. A tragédia után a férfi beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról.
FELFEDEZŐ
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök egyelőre nem zárkózik el a javaslattól. Trump elképzelése szerint Jordánia és Egyiptom is területeket bocsátana a palesztinok rendelkezésére.
FELFEDEZŐ
Szerinte van rá jó példa, hogyan lehetne megoldani Kelenföld teljes rehabilitációját és fejlesztését. Képeket is mutatott.
FELFEDEZŐ
A város vezetője szerint a Csónakázó-tavi fejlesztések miatt megnőtt az illemhely forgalma, ezért volt indokolt a többszöri költségemelkedés.
FELFEDEZŐ
Korábban a kormány azt tervezte, hogy az országgyűlést a Kossuth Lajos téren, az Országházzal szemben található új Igazságügyi Palotába költöztetnék.
FELFEDEZŐ
A kártyán lévő összeg felét lakásfelújításra is lehet költeni. Most már az is kiderült, hogy konkrétan mit lehet venni majd belőle.
FELFEDEZŐ
A városvezető Márki-Zay Péter szerint bárki pályázhat, és bárki nyerhet, aki kedvező ajánatot ad. A korábbi nyertes cég eltűnt, új közbeszerzést írtak ki, amelyet a Ferroép Zrt. nyert el. A cégnek 9 hónapja van befejezni a teret.
FELFEDEZŐ
A MÁV gyorsan reagált: szerintük a képek „munkaközi állapotot” mutatnak. Az eredeti alacsony peront 15 centire emelték meg, és a peron tovább szélesedik majd, aszfaltburkolat is kerül rá, amint az időjárás engedi.
FELFEDEZŐ
A Tisza Párt elnökét nem engedték be a bicskei gyermekotthonba, Magyar így az intézmény bejárata előtt vágott bele egy heves szócsatába a szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárral.
Népszerű
Ajánljuk