Kitört a gázháború egy VI. kerületi társasházban: fűtés nélkül maradt egy lakó, aki nem támogatta a felújítást
Fűtés és melegvíz nélkül maradt egy nő a budapesti VI. kerületben, miután lakását kihagyták a ház gázvezeték-felújításából. A lakóközösség szerint a tulajdonos magának köszönheti a helyzetet, mert nem engedte be a kivitelezőket, ő viszont a felújítás jogszerűségét vitatja. Az ügyben már feljelentések és bírósági eljárás is indult – számolt be róla a Blikk.
A vita azután robbant ki, hogy a társasház közgyűlése megszavazta a gázvezetékek őszi cseréjét. Győrfalvi Mária, az érintett lakó, nem értett egyet a döntéssel, és amikor a munkások megjelentek az ajtajában, nem engedte be őket.
A közös képviselő ugyanis a vezetékek állítólagos veszélyességére hivatkozva hívott össze sürgősségi közgyűlést, de ezt semmilyen hivatalos szakvélemény nem támasztotta alá.
– tette hozzá.
Mária azt is állítja, hogy a közös képviselő jutalék fejében játszott össze a kivitelezővel. A nő bírósághoz fordult a közgyűlési határozat megsemmisítéséért, és feljelentést tett hűtlen kezelés, zsarolás, valamint kényszerítés gyanújával. Mivel egyszobás lakásában a felújítás óta nincs fűtés, kénytelen volt az édesanyjához költözni.
Taliga Norbert közös képviselő szerint a vita egy 160 ezer forintos közösköltség-tartozással kezdődött. „Még az elévülés előtt a közgyűlés úgy döntött, jogi úton hajtjuk be. Erre válaszul többeknek, köztük nekem is azt írta, hogy a korábbi közös képviselőtől tudja, rossz állapotban vannak a csövek, és ha ellenőrzést kap a ház, jó eséllyel elzárják a gázt” – mondta.
Ezt követően Taliga Norbert körlevelet küldött a lakóknak, amelyben idézte Mária egyik e-mailjét: „Tájékoztatom a közös képviseletet és a tulajdonosokat, hogy amennyiben akár az én ingatlanomra, akár más ingatlanjára jelzálogot mernek tenni, azonnal jelezni fogom a Gázművek felé a gázvezeték miatti, a közös képviselő által írásban jelzett sürgősségi és veszélyeztetési helyzetet, és a GÁZT ELZÁRJÁK a társasházban.”
A közös képviselő ezt zsarolási kísérletnek minősítette, feljelentést tett, majd összehívta a közgyűlést, ahol a lakók többsége a felújítás mellett döntött. Szerinte jogszerű volt, hogy a munkálatokat akadályozó lakást kizárták a szolgáltatásból.
– magyarázta. Elmondása szerint Mária a csövek festése közben lökdöste a munkások létráját is. A visszakötést a lakónak már saját költségén kell megoldania.
A megkérdezett szomszédok a Blikknek megerősítették, hogy Mária évek óta minden kezdeményezésnek keresztbe tesz. Egyikük a nő neve hallatán dühösen becsapta az ajtót.