HÍREK
A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések: a nő többször azzal fenyegette, rágyújtja a sátrat a férfire vagy nyakon szúrja.
HÍREK
Az anyagi kár 220 millió forint, két lakót füstmérgezéssel szállítottak kórházba, köztük egy idős asszonyt is, akinek az otthona porrá égett.
HÍREK
Múlt pénteken összevitatkoztak, miután a férfi közölte a nővel, hogy befogadja volt feleségét, mert annak nincs hol laknia.
HÍREK
A középkorú nő valamilyen gyúlékony anyagot locsolt magára, azt gyújtotta meg, majd percekig égett, súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
HÍREK
Egy családanya az utolsó pillanatban tudott elugrani a lángok elől. A gyújtogató egy 65 éves, zavart férfi volt, akit a rendőrök még aznap este őrizetbe vettek.
HÍREK
A fiatal hajnalban jutott be egy gimnázium épületébe, ahol a tűzoltók később megtalálták a holttestét. A helyi lapok szerint nem voltak iskolai problémái.
HÍREK
A Tatabányai Törvényszék kóros elmeállapotára való hivatkozással mentette fel a férfit, aki azt állította, hogy földönkívüliek irányították a gyilkosság elkövetésekor.
HÍREK
Egyelőre nem derült ki, hogy miért keveredtek szóváltásba, ahogy az sem, hogy ismerték-e egymást korábbról.
HÍREK
Még nem derült ki, hogy miért gyújtotta fel magát a férfi, ahogy az sem, hogy milyen sérüléseket szenvedett.
HÍREK
Volt párja teste 90 százalékban megégett, életveszélyes állapotban van, de barátnője és a házban lévő három gyerek még időben ki tudott menekülni.
HÍREK
Az elhunyt házaspár a 12 éves unokájukkal élt együtt, ő könnyű sérülésekkel megúszta a tűzesetet. A férfi nem tett vallomást.
HÍREK
Három évvel korábban ott kérte meg egy lány kezét, aki akkor igent mondott, de nem sokkal később elhagyta.
Népszerű
Ajánljuk