FELFEDEZŐ
A tajvani nő éppen szörfözni tanult a vízi park medencéjében, amikor az orrába ment a víz. Innen jutott el az amőba egészen az agyáig.
FELFEDEZŐ
A tűzijáték mellett monumentális drónshow és fényfestés teszi teljessé az ünnepi programot. Az előkészületekről videóban meséltek a szakemberek.
FELFEDEZŐ
Csak néhány szó, de még mindig nem derült ki, hogy mit akartak ezzel üzenni a világnak a magyar rendőrök. Lehet, hogy egy munkahelyi tréfa áll a háttérben.
FELFEDEZŐ
A rendőrség honlapja összeállította a tíz legkomikusabb hazai bűntény listáját. Némelyiket még Rejtő Jenő is megirigyelné.
FELFEDEZŐ
Aki tudta, kiről van szó, nem volt a legjobb véleménnyel róla. Annyira azonban senkit nem zavart a személye, hogy emiatt ne jöjjön Magyarországra.
FELFEDEZŐ
Nyílt levélben kérte tőle az Európai Bizottság egyik tagja, hogy tartsa be a jogszabályokat. Musk azt üzente neki, hogy „bassza magát arcon”.
FELFEDEZŐ
Jeon Woo-chi kísérteties helyekre viszi magával nézőit. Ezúttal azonban eléggé hátborzongatóra sikerült az élő adás.
FELFEDEZŐ
Még hiányoznak a miskolci kollégák, barátok, de egyre jobban érzik magukat Budapesten. Most először együtt dolgoztak egy készülő filmben is.
FELFEDEZŐ
Az amerikai kislány édesanyja épp egy vadlóval akarta levideózni. A véletlennel köszönhették csak, hogy a kislány túlélte.
FELFEDEZŐ
Casey utólag azt mondta, sosem tervezett ilyen esküvőt, de végül igazán emlékezetes buli kerekedett belőle. A vőlegény nem várta végig a „műsort”, gyorsan távozott a templomból.
FELFEDEZŐ
Az észak-kaliforniai hármas boldogan élik a mindennapjaikat, és nem érdekli őket, más mit gondol a kapcsolatukról, ők így is nagyon szeretik egymást.
FELFEDEZŐ
A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj. A hullócsillagokat Szent Lőrinc könnyeinek is nevezik. A megfigyelésére a 21-23 óra közötti időszak a legalkalmasabb.
FELFEDEZŐ
Videón a borzalmas repülőszerencsétlenség: lakóházak közé csapódott a gép, több mint 60 utas meghalt
Fennáll a veszélye, hogy a becsapódás olyan erejű volt, hogy a fekete dobozok adatait sem fogják tudni kinyerni.
FELFEDEZŐ
A színésznő, akinek fontosabb volt a tanulás, mint a csillogás, aki már 8 évesen vegetáriánus lett, és akit egy egész világ sajnált a férje félrelépése miatt.
FELFEDEZŐ
Földes Eszter és Lovasi András tíz év után külön utakon folytatják. Eddig egyikük sem nyilatkozott arról, min mennek keresztül, de a színésznő megtörte a csendet.
Népszerű
Ajánljuk