FELFEDEZŐ
Ellisha szerint semmi sem utalt arra, hogy várandós lenne, ezért néha még mindig elmereng azon, hogyan történhetett mindez.
FELFEDEZŐ
Ezzel ő lett a világ legintelligensebb embereit tömörítő Mensa legfiatalabb amerikai tagja.
FELFEDEZŐ
Korábban kéthetente festette haját, hogy elrejtse az ősz tincseket iskolatársai elől. Most már tudja, hogy nincsen semmi szégyellnivalója.
FELFEDEZŐ
A tulajdonos elmondása szerint nem hírverést vagy ízléstelen dekorációt akart, hanem azt, hogy minden amerikai emlékezzen a tragédiára.
FELFEDEZŐ
A kommentelők nem is a ráncos lábak láttán akadtak ki, hanem azon a nagyon jogos kérdésen, hogyan lehet 16 órán át véletlenül ülni a vízben?
FELFEDEZŐ
A fideszes képviselő már fotókon is megmutatta új párját, aki egy szerencsi kötődésű borász.
FELFEDEZŐ
Carla azt hitte, betegsége miatt nem eshet teherbe, sokkot kapott, amikor megpillantotta a baba fejét.
FELFEDEZŐ
Lily Ebert az app egyik legidősebb sztárja. Dédunokája kijelentette: nem hagyják, hogy a kommentek letörjék őket.
FELFEDEZŐ
Kaylie világrekordot döntött, ennyi idő még soha nem telt el hármasikrek világrajötte közt.
FELFEDEZŐ
Finoman szólva nem jósol nagy sikert az ELK*RTUK című filmnek, aminek ma jött ki az első előzetese.
FELFEDEZŐ
A beszéd elhangzásának 15. évfordulóján motoros futárral vitték a film trailerét tartalmazó pendrive-ot több szerkesztőségbe.
FELFEDEZŐ
A lakók közül többen megrémültek, magyarázatot várnak a hatóságoktól, mivel elmondásuk szerint nem ez az első hasonló eset a környéken.
Népszerű
Ajánljuk