KÉK HÍREK
2022 októbere és 2023 júliusa között legalább 24 harapásos incidensre került sor. Tavaly júliusban Commander egy ügynök csuklóját úgy elkapta, hogy hat öltéssel kellett összevarrni.
KÉK HÍREK
Az ominózus képeket hétfő este Kim Dzsong Un is megnézte, de a felvételeket a phenjani vezetés nem tette közzé.
KÉK HÍREK
Az ügyben megszólalt az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője is. John Kirby szerint Oroszország erői továbbra is alulképzettek, alulfelszereltek és felkészületlenek a harcra. A kiképzetlenebb katonákat egyszerűen tömegével vetik be, egyfajta golyófogóként a hadszíntéren.
KÉK HÍREK
Nem szokás megszakítani egy zajló elnöki beszédet. Vannak akik, akik Putyin esetleges szívrohamáról, vagy a közel-keleti helyzet romlásáról találgatnak.
KÉK HÍREK
Oroszországnak kétmillió főnyi tartalékos katonája van, akiknek a parancs kézbesítése után azonnal jelentkezniük kell szolgálatra.
KÉK HÍREK
Olyan, Trump birtokán talált, speciális iratokról beszéltek, amik elvileg nem lehetnének a volt elnöknél.
KÉK HÍREK
Egy ember pedig válságos állapotban van. A klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak lesznek a villámcsapások világszerte.
KÉK HÍREK
Egyes betegeknél előfordulhat, hogy kiújul a koronavírus-fertőzés. Ez történhetett az elnöknél is, aki minden szükséges oltást megkapott.
KÉK HÍREK
Egy hétig díszítette a 100 önkéntes a Fehér Házat. Legalább 41 karácsonyfát, 10 ezer díszt, 2 kilométer szalagot és 80 ezer égőt használtak fel.
KÉK HÍREK
A Fehér Ház szerint a Facebook és más közösségi médiás platformok nem tesznek eleget azért, hogy az álhírek ne terjedhessenek a felületeiken.
KÉK HÍREK
Május 25-én várja az amerikai elnök Washingtonba a meggyilkolt minneapolisi férfi családtagjait.
KÉK HÍREK
Nem a megszokott módon zajlik majd a leköszönő elnök ki- és az új elnök beköltöztetése a Fehér Házba.
Népszerű
Ajánljuk