SZEMPONT
Az oroszok a cél érdekében megzsaroltak egy mexikói tudóst, akinek két felesége volt, és rávették, hogy szegődjön az orosz áruló nyomába. De csúnyán felsültek.
SZEMPONT
Az amerikai nyomozók szerint a kiberbűnözők nyomkövető szoftvereket és egyéb rosszindulatú programokat telepíthetnek eszközeinkre.
SZEMPONT
A férfit azért akarta elfogni az FBI, mert korábban több tízezer dollárt csalt ki áldozataitól.
SZEMPONT
Az amerikai férfi elárulta egy ismerősének, hogy meg akar szabadulni a feleségétől. Ő viszont bevonta a hatóságokat is az ügybe, és tőrbe csalták a férjet.
SZEMPONT
Most először mondta ki hivatalos szervezet a laboratóriumi eredetet, de sokan így is szkeptikusak az állítással kapcsolatban.
SZEMPONT
A fellebbviteli bíróság döntése értelmében a házkutatási parancs végrehajtása után még akkor sem térhetnek el az eljárásrendtől, ha a vizsgálat alanya egy volt elnök.
SZEMPONT
Ez valójában csak részben derült ki, mert az eskü alatt tett nyilatkozat tartalmának nagyjából felét kitakarták.
SZEMPONT
Olyan, Trump birtokán talált, speciális iratokról beszéltek, amik elvileg nem lehetnének a volt elnöknél.
SZEMPONT
A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfi egy budapesti strandról jött ki, amikor fejvadászok ütöttek rajta.
SZEMPONT
Másképp nem sülhetett volna el a 45-ös Colt. A lelőtt operatőr családja gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított pert.
SZEMPONT
Az FBI magával vitt egy „bőrkötésű dobozt is”, benne fotóalbumokkal, kézzel írott jegyzetekkel, és különböző egyéb, minősített és titkos iratokkal.
SZEMPONT
A színésznő ellen 7 éve indult eljárás azért, mert illegálisan vitte be Ausztráliába két kutyáját. Akkor pénzbüntetéssel megúszta, Johnny Depp egykori ingatlanosa azonban két éve lebuktatta, hogy nem mondott igazat a bíróságon.
SZEMPONT
Az akció tavaly egy nemzetközi művelet része volt, amiben a világon összesen nyolcszáz bűnözőt fogtak el.
SZEMPONT
„Órákon át zaklatják az ismerőseimet, amikor utaznak, ami miatt már a legjobb barátaim sem akarnak többé beszélni velem.”
SZEMPONT
A merénylet előtt hat héttel azt is jelentették a rendőröknek, hogy a férfi Instagramon büszkélkedett a fegyverbeszerzéseivel.
Népszerű
Ajánljuk