hirdetés
Életveszélyes a magyar erdő a kőrisvész miatt - gyökerestől dőlnek ki a beteg fák a védett területen
Egy gombás fertőzés miatt akár teljesen kipusztulhatnak Magyarországon, sőt egész Európában is. A lébényi erdőben már most sem tanácsos sétálni.


A fák életben tartják egymást: a kivágott csonkoknak vizet küldenek a mellettük élő növények
A tudósok évek óta gyanítják, hogy ilyen megosztási hálózatok léteznek, de sosem tudták bizonyítani. Mostanáig.



Szuper hagyomány: fákat ültetnek az újszülött gyerekeknek Szobon, egyre zöldebb lesz a város
A 15 éve indult nagyszerű kezdeményezés sok más magyar településen is szokássá vált.


Két évig egy monumentális vörösfenyőn élt egy férfi, hogy megmentse a kivágástól
Az eset 20 évvel ezelőtt történt, a fa pedig még mindig áll.


Egy utcai fa törzsében él a hajléktalan férfi Budapest belvárosában
Lakója szerint akár 2-3 ember is elférne a fa belsejében.


"Életre kelt" egy jégbe zárt fa – felvették a különleges látványt
Bizarr, ám szemrevaló természeti jelenséget örökítettek meg az Egyesült Államokban.


"A rózsa és a rozmaring is élni akart" – így varázsolj csodát a kertedben!
Igaz, hogy most még a tél dübörög, de a cikket elolvasva, garantáljuk, hogy tervezni fogod a kertedet, erkélyedet vagy akár a konyhaablak párkányát.


Fának csapódott egy autó a 65-ös főúton, egy ember meghalt
Nem messze Siófoktól történt, az áldozat még a helyszínen meghalt.


Fával szexelt a nyílt utcán egy fiatal nő
Nem a külső számít.


Ez a Föld "legmagányosabb fája" – új földtörténeti kort kezdenének vele
Legközelebbi 'társa' 200 kilométerre északnyugatra, az Auckland-szigeteken áll.


Kicsit drágultak az ünnepi fenyők, mutatjuk, hogyan válaszd ki a legjobbat
A tűlevélben rejlik a titok.


Rádőlt egy fa egy férfira Budafokon, súlyosan megsérült
A 40 éves férfit a Háros úton temette maga alá a viharban kidőlő fa.


Heti egy mozdulattal te is sokat tehetsz környezetedért!
Csak ennyi kell ahhoz, hogy több ezer fa megmeneküljön a kivágástól - hívja fel a figyelmet az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés a Földünkért világnap alkalmából.


Hihetetlen képek terjednek egy ceglédberceli fáról
Néhányan azt kérdezik, vajon a valóságban is így néz-e ki. Utánajártunk.


Ilyen gyönyörűen virágoznak a fák a Budai Várban
Mesés látványt nyújtanak a vadcseresznyefák a Tóth Árpád sétányon.


Fából készült táskákkal hódítana a magyar tervező
Láttunk már táskákat készülni műanyagból, molinóból, chipses és túró rudis papírokból, illetve más furcsa anyagokból - de a fa abszolút újdonság.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x