SZTÁRVILÁG
A műsorvezető jó kapcsolatban van volt feleségével Marsi Anikóval is. Arról is beszélt, mit gondol arról, hogy válás után is baráti a viszonyuk.
SZTÁRVILÁG
Egy férfi még a választások előtt megígérte a menyasszonyának, hogy ha Kovács Gergely nyer, megkéri, hogy adja össze őket a kerületi városházán.
SZTÁRVILÁG
Úgy tudni, hogy lánya esküvőjén vett részt, ahol a vendégeknek a mobiljukat le kellett adni, nehogy felvételeket készítsenek.
SZTÁRVILÁG
A 2014-es Miss Earth Hungary győztese egy Balaton-parti kikötőben mondta ki a boldogító igent Kaszás Benjaminnak. Az esküvőre csak a szűk család és a baráti kör volt hivatalos.
SZTÁRVILÁG
Két éve ismerte meg a férjét. Az eljegyzés májusban volt, és úgy érezték, felesleges tovább várni az esküvővel.
SZTÁRVILÁG
Attila és Alexandra négy év után, 2022-ben váratlanul szakított egymással. Aztán Alexandrával azonban újra összesodorta az élet, többször forgattak együtt, a közös munka pedig felidézte a régi emlékeket és érzelmeket.
SZTÁRVILÁG
Az esküvőre való felkészülés nem volt zökkenőmentes: Sydney tavaly decemberben vált el, és korábban méhnyakrákot megelőző állapot miatt operálták, majd kétoldali masztektómián is átesett. Az elmúlt hónapokban pedig újabb egészségi problémák miatt műtétre és három hónapos felépülésre volt szüksége.
SZTÁRVILÁG
Az esküvő tele volt híres vendégekkel. Az esküvői fotókat a brit Hello! magazin kapta meg, míg a filmes jogokat a Netflix vásárolta meg, ami komoly felháborodást váltott ki a norvég sajtóban.
SZTÁRVILÁG
Durek Verrett lesz a norvég királyi család első színesbőrű tagja. A sámánnak furcsa nézetei vannak: szerinte a gyerekkori rákot a boldogtalanság okozza.
SZTÁRVILÁG
A meghívottak között külföldi barátok is akadtak, Romániából és Spanyolországból érkeztek gratulálni az ifjú párnak. Joe fia, Alex is ott volt, bár az édesanyja végül nem vett részt a ceremónián.
SZTÁRVILÁG
A menyasszony, Shauntea Weaver nagylelkű, szorgalmas emberként írta le az elhunyt vőlegényt, szerinte „arany szíve volt”. Kirk Walker 38 éves volt.
SZTÁRVILÁG
Állítólag már csak a házassági szerződés kidolgozásán múlik, hogy mikor kel egybe az énekesnő és a sportoló.
SZTÁRVILÁG
Casey utólag azt mondta, sosem tervezett ilyen esküvőt, de végül igazán emlékezetes buli kerekedett belőle. A vőlegény nem várta végig a „műsort”, gyorsan távozott a templomból.
SZTÁRVILÁG
Ott volt mindenki, aki számít Evelin világában. Őrületes este volt, anélkül, hogy bárki túlzásba vitte volna a bulizást.
Népszerű
Ajánljuk