HÍREK
A Vasas ökölvívó szakosztályának vezetője és családja halt meg a kenyai repülőgép-balesetben. Erdei Zsolt a könnyeivel küszködve emlékezett elhunyt kollégájára.
HÍREK
Fiánál dührohamokkal is küzdöttek, amin a gyógyszeres kezelés javított. Hozzátette, hogy a gyerekek speciális iskolába járnak, kis létszámú osztályba.
HÍREK
Az egykori világbajnok bokszoló szerint valójában az időt kell megfizetni a felkészülés során. Nemcsak az edzés a fontos, hanem a pihenés és a rehabilitáció is.
HÍREK
A gyerekeik mellett nem sok idejük van kettesben, ráadásul a kapcsolatuk is hullámzó. De a sportoló szerint van kiút ebből a gödörből.
HÍREK
Bajkai István 10 hónapja vezeti a szövetséget, szerinte Erdei Zsolt elnöksége alatt közel kerültek a fizetésképtelenséghez.
HÍREK
A Balatonon történt meg az eset, a bokszoló azonban nem esett kétségbe. Mint kiderült: a kis Gréti bár csak négyéves, de már remekül tájékozódik.
HÍREK
A krízis időszakban Erdei Zsolt és Balzsay Károly is osztott meleg teát és takarókat, most a te segítségedet kérik.
Népszerű
Ajánljuk