hirdetés
Újabb sokkoló részletek derültek ki az érdi tömegverekedésről
Egy enyingi és egy érdi család vitája torkollott tragédiába csütörtök este. Tizenkét személy letartóztatását kérte az ügyészség.



Durva videót adott ki az érdi lövöldözésről és vérfürdőről a rendőrség
Egy benzinkút közelében tört ki a balhé, egy ember meghalt, több sebesültet mentővel szállítottak kórházba.




Kitalálta egy 15 éves érdi lány, hogy elrabolták és megerőszakolták, pedig valójában a barátjával volt egész nap
A két, egymással négy napja járó fiatal bevallotta, hogy közösen találták ki az emberrablós történetet, és hihetőbbé is tették a meséjüket azzal, hogy sérüléseket okoztak a lánynak.



Pozitív lett az egyik lakó koronavírus-tesztje a 90 fős érdi idősotthonban
Mind a 90 főt karanténba helyezték, nem hagyhatják el a szobáikat.



Élő pajzsként tartotta maga elé saját gyerekét, majd gázpisztollyal támadt a rendőrökre egy érdi férfi
Szenteste kezdett ámokfutásba, már nem először.



Ezekbe a hazai városokba költöztek tavaly a legtöbben
A nagyvárosok közül csak háromba költöztek többen, mint ahányan elhagyták azokat.



Az összes fideszes választási plakátot le kell szedni Érden
A bíróság szerint a párt jelöltjei megsértették és jelenleg is megsértik a választás tisztaságát és az esélyegyenlőség alapelvét.



Centikkel a töltés széle előtt állt meg egy kisiklott mozdony Érden
Nem sokon múlt, hogy nagyobb baj történjen.



Meggyilkoltak egy nőt Érden, elfogatóparancsot adott ki a gyanúsított ellen a rendőrség
A férfi a nyomozók szerint egy világoskék Reanult-val menekült el, erről is közzétettek egy fotót.



Cseh Tamás, Korda György és Presser Gábor portréja is felkerült az érdi aluljáró falára
A sötét, koszos, firkás helyből trendi, modern aluljáró lett.



Elkápráztatta a közönséget: magyarul énekelt a francia kézilabdakapus
Az Érd játékosa, Julie Foggea Oláh Ibolya slágerét adta elő. De úgy, hogy mindenkinek leesett az álla.



Kerekesszékes férfit borított fel és fosztott ki, majd vert meg biciklijével egy 13 éves fiú
Az érdi fiú azért hagyta abba a bántalmazást, mert egy közelben lakó észre vette, mit művel.



Több mint duplájáért, 8,6 milliárdért építi Mészáros cége az érdi összekötő vágányt
Egy alig több mint 1 kilométeres szakaszon fektetnek ennyi pénzből sínt.



"Miért tesztek lekvárt a tésztára? Mit jelent az, hogy körülbelül?" - itt élő légiós sportolókat kérdeztünk Magyarországról
A kanadai, amerikai, francia fiatal sportolók elmondták, külföldiként milyen nálunk az élet. Van közöttük, aki sportemberként sem érti, miért épül nálunk ennyi stadion.



Mészáros Lőrinc gyerekei 5,3 milliárd forintért építenek stadiont Érden
A város focicsapata jelenleg az NB III-ban játszik.



Több autó is áthajtott a férfi testén, amikor lezuhant az M7-es autópálya fölötti hídról
A Blikk szerint Érd közelében történt az eset.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!