SZTÁRVILÁG
A színész hangja teljesen tönkrement a két tenor melletti folyamatos erőltetéstől. Aztán egy fizikai és lelki összeomlás hozta el számára a megváltást.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő szerint a róla keringő, rossz minőségű felvételek szándékos manipuláció eredményei. Az őt kritizáló Fekete-Győr Andrásnak és azoknak is üzent, akik szerint csak tátogott a Fidesz-kongresszus színpadán.
SZTÁRVILÁG
Robert Francis Prevost 2014-ben énekelt karácsonyi dalt egy perui eseményen. A felvétel most újra bejárja a közösségi médiát.
SZTÁRVILÁG
A riporter a külföldi támogatásokról kérdezte az ellenzéki politikust, aki rá jellemző választ adott. A székesfehérvári tömegrendezvényen is ezzel fejezte be a színpadon elmondott beszédét.
SZTÁRVILÁG
A színész megint fontos szereplője volt Magyar Péterék demonstrációjának. Hazafelé tartva fakadt dalra az 5-ös buszon.
SZTÁRVILÁG
Réka két éve foglalkozik énekléssel, most szerencsét próbált a tehetségkutató színpadán. A zsűritől jó kritikákat kapott, de nem jutott tovább.
SZTÁRVILÁG
Stohl András elhűlve nézte a produkciót, amiről azt mondta: öt perce nyitva van a szám, még három óráig így is lesz.
SZTÁRVILÁG
A magyarok sörrel, a skótok skót dudával hangolnak az estére. A skótok a leginkább Szoboszlai Dominiktól, a magyar válogatott csapatkapitányától tartanak.
SZTÁRVILÁG
Ivens Éva a Zeneakadémián végzett opera-énekesnőként. A foglalkozását azonban ma már nem űzi, el is árulta, hogy miért.
SZTÁRVILÁG
A járőrök felvették, ahogy a rendőrautóban ülve éppen az All I Want For Christmas Is You című dalt éneklik. Így kívánnak mindenkinek boldog karácsonyt.
SZTÁRVILÁG
A 40 éves Polina Mensikh egy zsúfolt kulturális központban lépett fel Kumachovo faluban, kevesebb mint 40 mérföldre a frontvonaltól. Ekkor történt meg a támadás.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szerint teljesen hétköznapi életet élnek, és bár jólesik neki, ha felismerik, de más lett a hangsúly az életében.
SZTÁRVILÁG
Tudta, hogy a terhesség hírére sokan felkapták a fejüket, hogy talán soha többé nem fog színpadra állni, és csak azért is meg akarta mutatni, hogy nem hagyja abba.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő és férje szombat délutáni sziesztáját fűszerezte meg kislányuk, Hannarózsa előadása.
SZTÁRVILÁG
Egy ideje ismét fellép, de csak gyerekeknek énekel. És bár nagyon szeret gyerekzenét csinálni, mostanában elgondolkodott rajta, hogy ismét felnőtteknek is énekeljen.
SZTÁRVILÁG
Mások mellett a színész volt felesége, Demi Moore is elénekelte neki a szülinaposoknak szóló dalt.
Népszerű
Ajánljuk