KÉK HÍREK
A férfiak 20 millió forintot követeltek áldozatuktól, akinek a lábát szilánkosra törték. Az elrabolt kereskedő később belehalt rákbetegségébe.
KÉK HÍREK
Egy hét leforgása alatt ez már a harmadik hasonló támadás az országban. A helyi banditák váltságdíj reményében rabolnak el gyerekeket és felnőtteket.
KÉK HÍREK
A két férfi 250 ezer eurót követelt a bácsitól, akit egy gyorsétteremből csaltak ki, majd elrabolták a parkolóból. Végül 20 ezer euróval távoztak, de másnap már kattant is a bilincs a csuklójukon.
KÉK HÍREK
A gyanú szerint a pittsburgi férfi a neten csalta el a louisianai gyereket, örökbefogadást ígérve. A nyomozók több államon át követték a lány útját, és két másik embert is őrizetbe vettek.
KÉK HÍREK
A férfit négy csuklyás tuszkolta egy áruszállító furgonba még május 1-jén. A hírek szerint az elrabolt egy kriptovalutákból meggazdagodott férfi édesapja.
KÉK HÍREK
A kislány holttestét egy elhagyott épületben találták meg. A férfi ellen több vádpontban is eljárás indult, köztük emberölés és nemi erőszak miatt.
KÉK HÍREK
Egy négyfős banda tartott rettegésben egy csongrádi családot tavaly januárban. A drogtartozás miatt történteknek rendőri közbelépés vetett véget, de a vádlottak most komoly büntetéssel néznek szembe.
KÉK HÍREK
Három év börtönre ítélték azt a méhkeréki, román állampolgárságú férfit, aki a polgármester gyerekeinek elrablásával és a Békés megyei település felgyújtásával fenyegetőzött.
KÉK HÍREK
Az emberrablás a Toronto forgalmas negyedében, a University Avenue és a Richmond Street W. környékén történt.
KÉK HÍREK
A száguldozásnak egy frontális karambol vetett véget, melyben súlyosan megsérült az ámokfutó által elrabolt nő és a közös gyerekük. A férfi továbbra is szabadlábon van.
KÉK HÍREK
Mit keres egy olasz thriller a magyar Netflix toplistáin? Ez egy nagyon jó kérdés, főleg azért, mert majdnem belealudtam…
KÉK HÍREK
A támadó erőszakkal próbálta elvinni a babakocsit, amiben a fiú kétéves testvére ült. A gyerek nem hagyta magát, és ellenállt. A férfit a londoni járókelők elfogták és rendőrkézre adták.
KÉK HÍREK
Két évvel ezelőtt barátnőjét és hat éves kisfiát késsel fenyegetve pénzt akart kicsikarni a férfi. A nő azonban bravúrosan cselezte ki támadóját, aki sok évig rács mögé kerülhet.
KÉK HÍREK
Tucatnyi meggyilkolt ember holtteste került elő a mexikói anyának köszönhetően. Miriam Rodríguezt végül a háza előtt végezték ki 12 lövéssel.
KÉK HÍREK
Az egyik bántalmazott súlyosan megsérült. A támadókkal szemben felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntette miatt indult eljárás.
KÉK HÍREK
A rendőrök nagy erőkkel keresik Csicsák Zoltánt, aki Alsónémediben került szóváltásba a fiatal lánnyal.
Népszerű
Ajánljuk