HÍREK
Mint kiderült, 2013-ban Balog Zoltán minisztériuma kért tájékoztatást, amire részletes, terhelő választ kaptak, mégsem történt változás. Molnár László szerint egyértelmű ügyeket soroltak fel, amiket aktákkal támasztottak alá.
HÍREK
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága részletes tájékoztatást, sőt az érintett gyermekek teljes iratanyagát is megkapta. Ennek ellenére a tavaly májusban letartóztatott férfi még hosszú évekig a javítóintézetben maradhatott.
HÍREK
Kásler Miklós többek között a hazájukat elhagyni kényszerülő gyerekek oltásáról és az egyetemisták ellátásáról is beszélt.
HÍREK
A minisztérium már a bíróság döntése előtt törvénytelennek nyilvánította a hétfői figyelmeztető sztrájkot, amihez a szakszervezetek szerint nincs joga.
HÍREK
Az MSZP-s politikus közölte, kész bírósághoz fordulni, ha az Emmi 30 napon belül nem tesz eleget törvényi kötelezettségének.
HÍREK
„A jogszabály eleve azt rögzítette, hogy akik december 15-ig nem vették fel az oltást, azoknak a munkáltató felhívását követően 15 napjuk van arra, hogy ezt pótolják” - közölte a tárca.
HÍREK
A miniszter a Facebook-oldalán osztotta meg az EMMI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendjét.
HÍREK
Már készítettek is egy szakmai javaslatot, amely alapján a várólisták drasztikus lerövidítése várható - írják közleményükben.
HÍREK
„Egy most kierőltetett, konszenzus nélküli átalakítás hatására egészségügyi dolgozók tömege fogja elhagyni a közszolgáltatást, de akár az országot is” – figyelmeztetnek.
HÍREK
Az Emmi szerint szándékos rágalmazás és félremagyarázás a hír, amely szerint kórházbezárásokra készülnének.
HÍREK
A MOK többek között azt kérte, rendeljék el a plázák, bevásárlóközpontok bezárását és azonnal korlátozzák az üzletekben egyidejűleg tartózkodó vásárlók számát.
HÍREK
A minisztérium szerint a 0-18 év közöttiek aránya az összes fertőzött között továbbra is alacsony, nem igaz, hogy az iskolákban nem elégségesek az intézkedések. A PDSZ szerint is egyre többen aggódnak.
HÍREK
Emmi: Országosan 18 kórházból vezényelnek át orvosokat és szakápolókat a budapesti covid-centrumokba
A minisztérium szerint a szakemberek átirányítása nem okoz gondot a saját intézményeikben, ott továbbra is biztosítva lesz az alapellátás.
HÍREK
Azt is javasolja az EMMI, hogy halasszák el a szalagavatókat, és bármilyen betegségből gyógyult diák és pedagógus is csak orvosi igazolással mehet vissza az intézménybe.
Népszerű
Ajánljuk