HÍREK
Az elmúlt hetekben több jelölt neve is felmerült, végül az ismert közgazdász mellett döntöttek.
HÍREK
A miniszterelnök-jelölt egy utcafórumon arról is beszélt, hogy nem tudja követni Orbán Viktor poltikai pályafutásának kanyarjait.
HÍREK
Kunhalmi azt mondja, a hat pártnak még nem sikerült megegyezni az MSZP és a Párbeszéd mandátumairól.
HÍREK
Az rtl.hu információi szerint az ellenzéki összefogás nagyjából 2-3 ezer felülettel számolhat, miközben a kormánypártok a korábbi tapasztalatok alapján akár 5-8 ezer helyen is hirdethetnek majd.
HÍREK
A teljes népesség körében 3, a pártválasztók között pedig 5 százalékpont az ellenzék előnye a Republikon felmérése szerint.
HÍREK
„Péter mondatai, nyilvános szereplései képviselnek bennünket. Ehhez alkalmazkodunk mi is” - fogalmazott a DK elnöke.
HÍREK
A Békemenet és az ellenzéki nagygyűlés résztvevőit kérdeztük, mit szólnak az előválasztás eredményéhez, és lesz-e szerintük kormányváltás.
HÍREK
Az ellenzéki vezetők arról is megállapodtak, hogy egy közös listát állítanak 2022 tavaszán az országgyűlési választásokra.
HÍREK
Nézőpont Intézet: Nem erősödött az ellenzék támogatottsága a Fidesszel szemben az előválasztás miatt
A kormánypárti kutató-elemző szervezet szerint ez annak is köszönhető, hogy a Fidesz hasonló mozgósító kampánnyal válaszolt, amely jobban is teljesített.
HÍREK
Egyetlen mondattal reagált a párt az előválasztást megakasztó hackertámadásra, amivel őket vádolta meg az ellenzék.
HÍREK
„A járványtól függetlenül is azért halnak meg emberek, mondja az OECD, mert nem jutnak időben orvosi kezeléshez” – mondta a Jobbik elnöke.
HÍREK
Az MSZP-s képviselő szerint így aki minimálbért keres, 25 ezer forinttal többet kap majd kézhez fizetéskor.
HÍREK
Jakab Péter szerint hiteles, kitartó és alázatos munkával látja el a választókörzetében élők képviseletét.
HÍREK
Hódmezővásárhely polgármestere úgy gondolja, a Fidesznek beépített emberei vannak az ellenzék soraiban, és több olyan városvezetőről is tud, akiket meg tudtak venni.
Népszerű
Ajánljuk