HÍREK
Ráczné Földi Judit ellen korábban Tóth Bertalan és Karácsony Gergely fogalmazott meg offshore-vádakat. A DK szerint mindketten bocsánatkéréssel tartoznak.
HÍREK
A lap információi szerint az ellenzéki előválasztás második fordulójának indulása akár egy héttel is későbbre tolódhat.
HÍREK
Hadházy Ákos szerint fontos, hogy legyen jogi következménye a „nyíltszíni lopásnak, de az új kormány ugyanolyan szigorral lépjen fel akkor is, ha azon az oldalon esne valaki kísértésbe”.
HÍREK
A szombati részvétel rekordot döntött. Összesen pedig már több mint 440 ezren szavaztak eddig.
HÍREK
A Párbeszéd Karácsony Gergely kijelentése után hátrált ki a Zuglóban induló jelöltjük, Tóth Csaba mögül. A párt szerint a Jobbiknak és a DK-nak is így kellene tennie Farkas Péter Barnabás és Ráczné Földi Judit esetében.
HÍREK
A DK közleményt adott ki: a DK támogatását a mai napon megvonjuk Tóth Csabától, aki ezután már nem hivatkozhat a DK-ra, mint támogató szervezetre.
HÍREK
Közel 75 ezren szavaztak, ennek ötöde interneten. Az előválasztás első fordulója kedden, szeptember 28-án ér véget.
HÍREK
A válaszadók 63 százaléka azt is elárulta, hogy az előválasztáson már szavazott, 29 százalék pedig tervezi, hogy elmegy.
HÍREK
A legélesebb ellentét az egyes képviselőjelölteknél felmerült vitás ügyek miatt alakult ki az öt politikus között.
HÍREK
Már több mint 270 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztáson. A csütörtöki napon rekordmagas volt a részvétel: a szavazópontokon 63 ezren, online pedig több mint 8300-an szavaztak.
HÍREK
Farkas Péter Barnabás a zsidószervezet kérésére nyilvánosan is elutasította a szélsőséges nézeteket és kész elmenni a Páva utcába.
HÍREK
Magába a rendszerbe ugyanakkor eddig nem történt behatolás, a támadások külföldi szerverekről érkeztek.
HÍREK
A külügyminiszter a CNN újságírójának, Richard Questnek adott interjút a melegellenes törvénnyel és az ellenzéki előválasztással kapcsolatban.
HÍREK
A többség személyesen adta le voksát a sátraknál. Még szeptember 28-ig lehet szavazni az ország több száz szavazópontján.
Népszerű
Ajánljuk