HÍREK
A szövetséges pártok először nem tudtak dűlőre jutni, végül nehezen, de megszületett az időpont.
HÍREK
Schiffer András szerint Márki-Zay Péter több programeleme is a DK miniszterelnök-jelöltjének törekvéseivel harmonizál.
HÍREK
Molnár Csaba szerint Karácsony és Márki-Zay „ezzel nemcsak azt mondják, hogy nem kívánnak pártpolitikusokat látni a kormányukban, hanem azt is, hogy miniszterelnökként, koalíciós kormány vezetőjeként egymaguk szeretnének dönteni a miniszterek személyéről”.
HÍREK
A Jobbik elnöke egy posztban üzent Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, miután kiderült, hogy közösen indulnak az előválasztás második fordulójában Dobrev Klára ellen.
HÍREK
Az OEVB közlése szerint automatikusan újraszámolják a szavazatokat, ha az első két jelölt között kevesebb, mint két százalék a különbség. Ez a helyzet adódott Budafokon és Baján is.
HÍREK
Miniszterelnök-jelöltként és miniszterelnökhelyettes-jelöltként mennek majd tovább, az azonban egyelőre még nem dőlt el, ki melyik pozíciót vállalja.
HÍREK
Karácsony Gergely is rendelt egy közvélemény-kutatást. A megállapodást csak ezután, az eredmények ismeretében véglegesítik.
HÍREK
Karácsony Gergely a Partizánban arról beszélt, a második fordulóban Dobrev Klárával szemben szerinte neki lenne nagyobb esélye.
HÍREK
Megszólalt a Jobbik elnöke az előválasztási veresége után, üzent a továbbjutott miniszterelnök-jelölteknek is.
HÍREK
Csütörtök estére várható végleges eredmény, de az látszik, hogy a DK jelöltje kapja a legtöbb voksot az első fordulóban.
HÍREK
Bár hivatalos eredmények még nincsenek, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje azt mondta: az már önmagában csoda, hogy nagy pártinfrastruktúra és jelentős pénzügyi háttér nélkül, független civilként a harmadik hely és 15 százalék közelébe jutott.
HÍREK
50 választókerületből 40-ben a DK jelöltje kapta a legtöbb voksot. Százalékban 34-29-re vezet Karácsony Gergely előtt, míg a harmadik helyen Márki-Zay Péter áll magabiztos 21 százalékkal.
HÍREK
Fejér megye 1. számú választókörzetében az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Márton Roland győzött 3057 szavazattal. Ráczné Földi Juditra 2440-en szavaztak.
HÍREK
Folyamatosan közli az Országos Előválasztási Bizottság az eredményeket. Budapesten a szavazatszámlálás már a végéhez közeledik és a vidéki választókörzetekben is hamarosan végeznek számlálók.
Népszerű
Ajánljuk