KÖZÖSSÉG
Az amerikai párt lesújtotta, hogy álomotthonuk lakhatatlanná vált a tűz miatt, de az eljegyzésnek köszönhetően mégis boldogan zárták a napot.
KÖZÖSSÉG
Az apja hivatalosan is lemondott a gyámságáról, ezért már nem volt akadálya az eljegyzésnek.
KÖZÖSSÉG
Az énekes-zenész páros baráti köre alaposan kitett magáért, a jókedvű eseményekről fotókat is megosztottak.
KÖZÖSSÉG
A boldog pár 20 millió forintot költhetett el egyetlen este alatt, és ebben még nincs benne a gyémántgyűrű.
KÖZÖSSÉG
A kommentelők felrótták neki, hogy „pár napja még arról posztolt, mennyire fáj neki volt férje, Andy Vajna hiánya, most pedig hirtelen másik férfinak adja oda az életét”.
KÖZÖSSÉG
Több kommentelő is kiakadt a fiúra, amiért hagyja, hogy az anyja beleszóljon, kit vegyen feleségül.
KÖZÖSSÉG
Dániel és Veronika mindketten Forma-1-rajongók, a Hungaroringen ismerték meg egymást, így a fiú nem is találhatott volna jobb helyet a lánykérésre.
KÖZÖSSÉG
Pár hónappal ezelőtt történt, de eddig titkolták. A volt úszó 10 hónap után húzott gyűrűt szerelme ujjára.
KÖZÖSSÉG
Nagyon romantikus helyszínen kérték meg a dögös lemezlovas kezét, aki nem is lehetne most boldogabb.
KÖZÖSSÉG
A nő súlyos sérüléseket szenvedett, az orra is eltört, később mégis megbocsátott jegyesének.
KÖZÖSSÉG
A műsorvezető legutóbbi tévés szereplésekor már viselte az igencsak mutatós eljegyzési gyűrűt, ami akár 20 millió forintot is érhet egy ékszerész szerint.
Népszerű
Ajánljuk